Bilincsbe verve, vezetőszáron állították elő a diáktársa megkéselésével gyanúsított Bertoldot szerdán a bíróságon. A 18 éves fiú hétfőn több nyakszúrással, életveszélyesen megsebesítette S. Samut. A Bors információi szerint az ügy előzménye, hogy a mentális problémákkal küszködő diákot évek óta piszkálták társai. Bertold hétfő reggel kalapáccsal, ollóval és késsel felszerelkezve érkezett a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba, és egy óraközi szünetben úgy döntött, elérkezett a leszámolás ideje.
A rendőrség javaslatot tett az ügyészségnek fiú letartóztatásának indítványozására, a tárgyalást pedig szerdán meg is tartották. Bertoldot egy rövid ideig egy kirendelt védő képviselte, de aztán a diák szülei egy igencsak neves ügyvédet, Zamecsnik Tamást bíztak meg a támadó védelmével.
A láthatóan megszeppent tanuló mellett nem voltak ott a szülei a tárgyalás ideje alatt, helyettük a jogász tartotta benne a lelket.
– Egy nagyon fiatal elkövetőről beszélünk, erre való tekintettel indítványoztuk, hogy rendeljék el a védencem otthoni bűnügyi felügyeletét. Erre a bíróság nem látott lehetőséget. Egyelőre azonban nem tudjuk megmondani, hogy a letartóztatást végül az IMEI-ben hajtják-e végre, ugyanis fellebbeztünk a döntés ellen. A védencem nem tett vallomást, csupán a személyi körülményeiről nyilatkozott – mondta a Borsnak Zamecsnik Tamás, és kifejtette, a család kérésére nem áll módjában elárulni, Bertold jelenleg milyen állapotban van, és hogy viseli az eljárást, illetve a rácsok mögötti körülményeket.
– Egy fiatalkorú elkövetőnél az IMEI-ben vagy egy börtönben való letartóztatás olyan súlyos kényszerintézkedés, ami egyáltalán nem szükséges. A bűnügyi felügyelet is elegendő lett volna arra, hogy a gyanúsítottat az iskolától távol tartsák. Nem tartjuk szükségesnek az elmeorvosi megfigyelést sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.