Riadó

Félénk, szökött kengurut keresnek Tolna megyében

Létrehozva: 2022.10.27.

Módosítva: 2022.10.30.

Folytatódik a kóbor kenguruk kálváriája, igaz, jelen esetben már a vér is diktál – mindjárt megértik.

Egy-másfél hónapja szökött meg szekszárdi gazdájától egy kenguru: az akkor közzé tett felhívásban azt kérték, senki se próbálja meg befogni, mert attól csak még jobban megijedne az állat.

A tegnapelőtt kereket oldott kenguru fiú a szekszárdi állat gyermeke. A férfi közösségi oldalán is körözi a szökevényt: kéri, hogy jelezze, aki látja – írta meg a Tolna megyei hírportál.

Kukucska félénk, de idegen számára nem befogható (Fotó: Heimann Csaba)

És akkor itt jön képbe a már említett vérvonal: a tegnapelőtt kereket oldott kenguru fiú a szekszárdi állat gyermeke, ráadásul nem először pattant meg otthonából – szerencsére akkor igen hamar, mindössze 12 órán belül előkerült.

Legutóbb 2-2,5 éve lépett meg, vagyis ha most 6 esztendős, akkor 4 évvel ezelőtt

– mesélte a Borsnak Csaba, aki tegnap már a rendőrségen is bejelentette a jószág eltűnését.

Mint azt a gazda elmondta: 

az ivaréretté vált Kukucskának saját apja ellen indított dominancia harca nyomán kellett elhagynia korábbi otthonát, ugyanis szó szerint nekiment szintén szökős felmenőjének – ő annak idején egy véletlen kapunyitás során került szabadlábra.

Kukucskával 4 éve semmi baj sincs, most azonban megkezdte a drótkerítést, amin keresztül világnak indult

– magyarázta Heimann Csaba, aki nyomatékosan megkér mindenkit, hogy ne közelítsen az állat felé, az ugyanis ijedtében támadhat is. – A páromnak a tenyeréből eszik, hiszen a nőket és gyerekeket különösen szereti, de ők se próbálják elkapni, inkább telefonáljanak nekem – tette hozzá Csaba, aki Decsi-szőlőhegyi birtokán számos egyéb állatot is tart. Tehenet, borjúk, malacok, kecskék, birkák, kutyák, macskák, sőt még egy emu is gazdagítja másfél hektáros tanyáját, ahol családjával nem mellesleg őstermelői baromfi farmot is működtetnek.

Korábbi szökéséből előkerült - remélhetőleg most is meglesz (Fotó: Heimann Csaba)

Kis túlzással bárki tarthat otthon Bennett-kengurut: se nem veszélyes, se különleges tartást nem igényel. Bár Ausztráliában őshonos, még a hideget és a havat is bírja, nem kell neki fűtött hely. Szénát, lucernát és az itthon is könnyen megvásárolható kengurutápot eszik. Itthon még tenyészet is van, ára körülbelül 100 ezer forint – mondta lapunknak Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709114
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek