
Mint arról korábban már a Bors is írt, csak egy esti kutyasétáltatásra indult volna budapesti otthonából a 24 éves N. Árpád vasárnap hajnalban, amikor belefutott egy agresszív, öt fős társaságba. A fiatalok összevitatkoztak, többek szerint a kutyákon kaptak össze.
Azonban a vita hamarosan eldurvult, az ötös bandából pedig ketten azonnal kést rántottak: egyikük a kutyát, míg másikuk Árpádot szúrta meg.
Az ebnek, úgy tudni, azért ugrottak neki, mert az megpróbálta megvédeni saját magát és gazdáját, ugyanis a kés és Árpád közé vetette magát. A földön fekvő, több sebből vérző férfiről megrázó felvétel is készült, ezen jól látni, ahogy könyörög támadóinak, hogy hagyják békén őt és kutyáját.
Ne, ne, ne, nem kapok levegőt
– kiáltotta elhaló hangon, majd utolsó erejével megpróbált rágördülni a szeretett, de már haldokló ebére, hogy testével védje imádott kedvencét.
Azonban a kutyus életét már nem lehetett megmenteni, a helyszínen meghalt, míg a férfi végül hat szúrást kapott a különböző testtájékokra, többek között a máját, hátát és a lábát is eltalálták, jelenleg is élet és halál között lebegett.
– Árpit megműtötték, de még mindig intenzív osztályon van, valószínűleg még azt sem tudja szegény, hogy a kutyusa már nem él – mondta a Borsnak a férfi egyik ismerőse, aki hozzátette: a hét éves bull típusú kutya Árpád szíve csücske volt, rajongásig szerette az ebet.
Nagyon szépen nevelte a kutyát, imádták egymást. A légynek sem ártottak, hiszen az eb jól nevelt volt. Valószínűleg csak bele akartak kötni Árpiba azok az emberek
– mondta dühösen az ismerős.
Mire Árpád családja a helyszínre ért, a kutya teste volt már csak ott, a férfit azonnal kórházba vitték, úgy tudjuk, az ebet pedig a rendőrség szállította el boncolás céljából. Az elkövetőket még aznap letartóztatták, a környéken többen is elmondták: az utca veszélyes lett.
– A balhés betelepülők miatt már mi is lassan félünk kimenni este, sok a drogos és az agresszív ember, miért nem csinálnak már valamit a környéken? – tette fel a kérdést lapunknak egy környéken lakó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.