Egy kétségbeesett férfi intette le a XI. kerületi járőröket október 25-én késő este a Rákóczi híd budai hídfőjénél, számolt be róla a rendőrség. Az autó vezetője a várandós feleségéhez kért segítséget, akinek már erős szülési fájdalmai voltak.
Az újbudai járőrök megkülönböztető jelzést használva vezették fel a pár autóját, de néhány perc múlva a Könyves Kálmán körúton félre kellett állniuk, mivel a kismamánál megindult a szülés.
A rendőrök a már helyszínre tartó mentőktől telefonon kapott instrukciók alapján próbáltak segíteni a nőnek, miközben a pár négyéves kislányát is igyekeztek megnyugtatni. Szerencsére autójával megállt egy asszony, akinek volt gyakorlata az otthonszülések levezetésében, így 21 óra 54 perckor a baba – lábbal előre – az ő segítségével jött világra, légzése azonban nem volt. Egy percen belül megérkeztek a mentőszolgálat munkatársai, átvették az ellátást, így végül felsírt az újszülött, akit édesanyjával együtt kórházba vittek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.