gyász

Tragédiába fulladt a nyaralás, szörnyethalt egy családanya

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 27. 08:30
Az áldozat keserves sikítása miatt óriási pánik tört ki a strandon.

Borzalmas tragédia történt a hétvégén, szörnyű halált halt egy 39 éves édesanya dél-afrikai vakációján. A meg nem nevezett nő korán reggel úszni indult, amikor a mély vízben hirtelen előbukkant egy nagy fehér cápa és szétmarcangolta. A Mirror című lap szerint 

az áldozat keserves sikítására a part közelében tartózkodók lettek figyelmesek.

A szemtanúk elmondták: a segélykiáltás után a nő a víz alá bukott, és többé már nem jött fel a felszínre. A vízimentők azonnal az áldozat segítségére siettek, ám segíteni már nem tudtak rajta, amikor megtalálták a véres vízben lebegő testet.

Illusztráció

Kissé felhős volt az idő, de már kezdett kisütni a nap, és néhány fürdőző megkezdte kora reggeli úszását. Hirtelen meghallottuk, hogy több strandoló sikoltozik, és a part felé menekül.

Ekkor hallottam, hogy egy nőt széttépett egy cápa, megmenteni pedig nem tudták már az életét.

– nyilatkozta egy szemtanú.

Úgy tudni, a tragikus halált halt nő az elmúlt tíz évben a harmadik áldozat volt, akivel nagy fehér cápa végzett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.