Segítség

Tragédia: elvesztették anyjukat, utcára kerülhet a magyar család

Bors

Létrehozva: 2022.09.14.

Méhnyakrákba halt bele Krisztina, gyűjtés indult félárván maradt gyerekeinek és özvegyének.

Két kisfiával maradt egyedül Csaba, akinek a gyászon kívül meg kell küzdenie az adósságokkal is, félő, hogy utcára kerülnek, és még fiait is elveszítheti.

A Női Váltó írta meg a család történetét, a most 5 és 9 éves kisfiúknak – mindössze egy év alatt - végig kellett nézniük anyjuk haldoklását, és most azzal kell szembenézniük, hogy elveszíthetik otthonukat, ha nem tudják kifizetni a több, mint 3 milliós adósságukat.

A családfő, Csaba, ugyanis az elmúlt fél évben nem tudott dolgozni, hiszen feleségét ápolta, ám a családi házukra hitelt vettek fel, aminek a törlesztőivel el-elmaradoztak. A bank most arra készül, hogy ha nem tudják fizetni a részleteket tovább, akkor elárverezik a házukat, ami miatt akár még a gyerekeket is elszakíthatják apjuktól.

Az Anyák az Anyákért Alapítvány ezért elhatározta, hogy felkarolja Csaba és gyermekei sorsát: az apa feleségének augusztus 17-i halálát követően minden segítségre rászorul.

„Három hete csak lézengek, tartom magam a gyerekek miatt. De ez nem az én életem… Azt szeretném visszakapni” 

– mondta Csaba megtörten.

A családfőnek már a második tragédiával kell megküzdenie rövid időn belül, ugyanis középső gyermekük hat évvel ezelőtt mindössze egy hetet élt, egy vele született szívbetegség miatt. Urnáját otthon őrizték, édesanyja kérése pedig az volt, hogy kisfiát vele együtt temessék el.

A családot most a rokonok, barátok és ambrózfalvi szomszédjaik segítik. 

Ám teljes adósságuk a bank felé 3,1 millió forint, csak arra pedig, hogy mindennapi életük tovább haladhasson, 380 ezer forintra lenne szükségük az Anyák az Anyákért Alapítvány szerint.

Jelenleg a tartozásuk kétharmada már összegyűlt, de még így is tetemes adományra szorulnak, hogy átvészelhessék a nehéz időszakot. Ugyanis Csabát már várják vissza a munkahelyére, így a jövőben abban reménykedik, nem fognak hasonló segítségre szorulni. Emellett az alapítvány is legalább egy évig kíséri őket nyomon. A Kézenfogva programjukban ugyanis egy évig segítik még őket: az adományozóknak köszönhetően minden hónapban fix összeget kapnak, és lesznek, akik ruhákkal, bevásárlással segítik őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713531310
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713531310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor