Jókai utca

Kerekesszékbe kényszerült, de vissza akar térni a színpadra az Operettszínház házomlásban megsérült balerinája

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.09.01.

Magához tért, és átszállították a kórházból az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe az Operettszínház sérült balerináját. T. Nikolett kommunikál a szeretteivel, szellemileg teljesen ép. A lábát egyelőre nem tudja használni, így kerekesszékben tölti a napjai nagy részét, de az orvosai véleménye ellenére következetesen hisz benne, hogy egyszer visszatér a színpadra.

Csoda történt! Bár közvetlenül a súlyos balesete után az is kérdés volt, hogy a fiatal balerina életben marad-e, már átszállították a kórházból a rehabilitációs intézetbe. Jelenleg azon dolgoznak orvosai, hogy minél jobb állapotba hozzák. Mint arról a Bors is beszámolt, a nyár közepén Niki a párja társaságában éppen munkahelyükre, a budapesti Operettszínházba tartott próbára, ám a teátrum közelében egy építés alatt álló lakóház, magasból lezuhanó elemei maguk alá temették. Párja, Benjamin sértetlenül úszta meg az esetet. A felszálló hatalmas porfelhőtől percekig semmit sem látott, de aztán megpillantotta a sérült kedvese végtagjait. Segítséget hívott, a mentők pedig perceken belül a helyszínre értek, majd kórházba szállították a magatehetetlen és öntudatlan művésznőt. 

Jókai utca épületomlás, Operett, Operettszínház, T. Nikolett, T. Niki
Nikinek nem csak a testi épsége, de az élete is veszélybe került a házomlás következtében  Fotó: Bors

A gyönyörű balerina napokig élet és halál között lebegett, de aztán az erős szervezetének köszönhetően javulni kezdett az állapota. Ez az ismerősök és családtagok szerint az orvosi bravúr mellett annak is köszönhető, hogy az Operettszínház művészei imaláncot indítottak. Többek között Dolhai Attila színész is elmondott egy rózsafűzért.

Mások is itt gyógyultak Nem az Operettszínház balerinájáé az első ismert eset, melynek sérültjét az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezelték. Öt évvel ezelőtt nagy vihart kavart a várpalotai kalapácshinta-baleset. Máthé Krisztofer 15 méter magasból zuhant a mélybe, és végül beütötte a fejét a betonba. Egy ideig kómában feküdt, az orvosok alig láttak esélyt a felépülésére. A fiatal férfi ma mégis teljes életet él.

Jelenleg is kezelik a táncost

Nikolett a történtek óta jobban van, bár a teljes felépülés még várat magára. Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy a kezelése jelenleg is tart.

Szellemileg teljesen ép és a kezét is mozgatja, de nem képes sem járni, sem lábra állni. Az ideje nagy részét kerekesszékben tölti

 – mondta informátorunk, aki azt is elárulta, hogy Nikit sokan látogatják. – A vendégeivel szívesen beszélget, és örül, hogy nem hagyják magára a barátai – mesélte a közeli ismerős.

Az épület romjai alá szorult az Operettszínház táncosa  Fotó: Bánkúti Sándor

A Bors azt is megtudta, Nikivel már közölték az orvosai, jobb, ha nem reménykedik abban túlzottan, hogy valaha is visszatér szeretett hivatásához, de ő nem hajlandó figyelembe venni az állapotával kapcsolatos negatív jövendöléseket.

– Négyéves korától a mozgás a mindene, 10 évesen pedig beiratkozott a balettintézetbe. Komoly szakmai sikereket ért el, fontos szerepeket eltáncolt már. Egész életében kitartóan küzdött álmai megvalósításáért. Most is eldöntötte, hogy nem adja fel a reményt, és őszintén hisz benne, hogy egy nap még színpadra léphet – tette hozzá ismerőse.

Nincs felelős A házomlásban több utcán parkoló autó is megsemmisült, az épület lakóinak pedig napokra el kellett hagyniuk otthonukat, hiszen statikusoknak kellett ellenőrizniük, hogy a ház egyáltalán lakható-e. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a vizsgálatok végén kit vonnak felelősségre, mindenesetre az épület új szintjén dolgozó cég vezetői állítják: nem hibáztak. A Bors információi szerint a károsultak még egy forintot sem kaptak, mi több, ugyan a kivitelező cég vezetője a lapunkon keresztül is ígéretet tett rá, hogy Nikinek is minden segítséget megad, illetve a gyógykezelésének költségeit is fedezik, egyelőre nem vették fel a családdal a kapcsolatot.

 

https://cdn.borsonline.hu/2022/06/inmz9m9MeXTEH0U5wZFU6kt0-yYIC0IQuaWtDyGYS9k/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3OGEwZDA1ODE5MjQ5MTI5YWRiMzZlODYwMWIxYjcy.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Megszólalt a kivitelező cég, ez okozhatta az épületomlást a Jókai utcában

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713249612
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132652_auto_resized.jpg
vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249612
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában