Villámlás okozott tragédiát, többen meghaltak

Villámlás okozott tragédiát, többen meghaltak

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 18. 08:05
A nyugat-kubai olajraktárban egy hétig tartó tűzvészben 16 tűzoltó vesztette életét, közülük 14-et még nem sikerült azonosítani - jelentette be egy helyi igazságügyi orvosszakértő szerdán.

Két tűzoltó meghalt a tűzben, 14 másik eltűnt. Jorge Gonzalez Perez, a Kubai Törvényszéki Orvosi Társaság elnöke megerősítette, hogy az eltűnt személyek a tűz helyszínén vesztették életüket.

"Tekintettel arra, hogy a megtalált maradványok hosszú ideig magas hőmérsékletnek voltak kitéve, abból nem lehet DNS-t kinyerni"

 - tette hozzá.

Temetésük pénteken lesz - közölte a kubai elnökség -, és kétnapos nemzeti gyászt hirdetett.  

A villámcsapás okozta tűz augusztus 5-én tört ki a Havannától 100 kilométerre keletre fekvő Matanzas olajraktárban, a legnagyobb ilyen létesítményben Kubában. A területen lévő nyolc tartályból négy, legfeljebb 52 millió liter nyersolajat vagy fűtőolajat tartalmazó, teljesen tönkre ment.

A keletkezett füstöt a fővárosból, Havannából is látni lehetett. A környékről több mint ötezer lakost kellett kimenekíteni.

A lángra kapott tartályokban kubai nyersolajat és importált nehézolajat tartottak, amelyeket mindenekelőtt áramtermelésre használnak.

Az oltásban Mexikó és Venezuela is segítséget nyújtott.

A tűz jelentős gazdasági károkat okozott az országnak, miután Kuba az olajra támaszkodik, az áramtermelés nagy részét a kőolajra alapozza.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.