Megrázó

Szemvizsgálatra vitték, sokkoló diagnózist közöltek a tündéri 7 éves kislány szüleivel

Létrehozva: 2022.08.27.

Panaszai alapján remélték, hogy elegendő lesz szemüveget felírni a kislánynak, de sajnos hatalmasat tévedtek.

Még tavaly év végén történt, hogy a kis Kara McInally fejfájásra, majd erősebb migrénre panaszkodott édesanyjánál. A hétéves gyermek édesanyja, Laura nem is várt sokat, bejelentkezett a szemorvoshoz, gondolván, kislányának szemüvegre lehet szüksége.

Ám a szakember valami furcsát látott a kislány szeme mögött.

Karát azonnal kórházba vitték, ahol a vizsgálatok során kiderült: daganat növekszik a kislány agyában. Négy nappal később megműtötték, ami során egy négy centiméteres, golflabda méretű tumort távolítottak el.

Csak arra koncentráltunk, hogy minden akadályt leküzdjünk. Először azt gondoltuk, könnyen elmagyarázzuk majd Karának, hogy tumor nőtt a fejében, amit el kell távolítani.

De aztán meg kellett vele értetnünk, hogy komoly műtét vár rá.

– emlékezett vissza a 34 éves édesanya.

A gyermek szüleivel még a műtét előtt közölték az orvosok, hogy 20% esély van egy olyan szintű károsodásra, aminek következtében Kara nem lesz képes beszélni, és a mozgásában is keletkezhetnek problémák. 

Ám végül kiderült, hogy a műtét nem károsította a kislány agyát.

Legnagyobb szerencsénkre Kara épp olyan állapotban jött ki a műtőből, mint ahogyan betolták oda – magyarázta Laura.

Közel negyven általános érzéstelenítés, több mint harminc protonsugár-terápia, hét kemoterápiás kezelés, hat MRI, öt vérlemezke-transzfúzió, négy vérátömlesztés és három műtét után Kara 2022. augusztus 24-én elhagyhatta a glasgow-i gyermekkórházat. A kislány mostanra visszaszerezte önbizalmát, és önfeledten játszik barátaival.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek