Életet mentett Etelka, a mindenre elszánt postás

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 23. 16:15
A postásnő nem habozott, még az ablakon is bemászott, hogy újraélesszen egy bajba jutott embert.

Etelka, a postásnő éppen egy idős úr levelét kézbesítette Seregélyesen, amikor egy dermesztő segélykiáltást hallott a szomszédból: az ott lakó idős asszony ugyanis elesett. Etelka azonnal odarohant, azonban a kaput zárva találta, ami viszont egyáltalán nem gátolta meg őt a segítségnyújtásban. A mindenre elszánt postás a szomszéddal együtt bemászott az ablakon. 

– Feltették az asszonyt az ágyra, aki már nem volt magánál. Riasztották a mentőket és a mentésirányító telefonos instrukciói szerint megvizsgálták a beteget, aki már nem is lélegzett – írta az Országos Mentőszolgálat. 

A hős postásnő ezután egy percig sem habozott, nem is esett pánikba, hanem azonnal megkezdte a nyugdíjas újraélesztését, amit egészen a mentők gyors kiérkezéséig folytatott. Ezt követően a mentősök vették át az életmentést, ami az időben megkezdett nyomásoknak köszönhetően sikerült: 

A mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk 

– üzenték a mentők. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.