Az orosz gáz hiánya miatt nagy bajba került Németország: a készleteik lassan kifogynak. Az, hogy honnan pótolják a kieső mennyiséget, még kérdés, de a Bild napilap által megszerzett dokumentumból kiderül, hogy mindezt a lakossággal fizettetik meg.
A német kormány ugyanis 2022. október 1-től plusz illetéket akar bevezetni a gázra, amellyel az ipari fogyasztókat és a lakosságot terhelik meg, indoklásuk szerint a gázszolgáltató vállalatok megsegítése miatt.
A jogszabályt a német parlament hamarosan elfogadhatja. Olaf Scholz német kancellár először arról beszélt, hogy csak 2 centtel, körülbelül 8 forinttal emelik a gáz árát kilowattóránként (ott nem köbméterben, hanem kilowattórában számolnak). Ez egy négytagú családnak évi 200-300 eurós (80-120 ezer forintos) pluszkiadást jelentene évente. Ezzel szemben Robert Habeck gazdasági miniszter egész más árakat jelentett be: 1,5 és 5 cent (6-20 forint) közti emelést terveznek. Ez akár évi 1000 euróval, mintegy 400 ezer forinttal növelné a német családok gázszámláját. Az illetéket egyelőre másfél évre, 2024. március végéig vetnék ki. Mivel a különadó a vállalkozásokat is sújtja, a német infláció szintje is tovább emelkedhet, még inkább megdrágítva az életet. Németországban a lakások csaknem felét fűtik gázzal – írja a Bild.
Az energiaválság hazánkat is érinti, ám a kormány továbbra is igyekszik segíteni a lakosokat. Fent tartják a gáz csökkentett árát havi 144 köbméter fogyasztásig, 102 Ft/köbméter áron, felette 747 ft/köbméter áron lehet hozzájutni. A versenypiaci ár 1020 forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.