spanifer, kamion, vontat

Elképesztő, amit a kamerák rögzítettek, horror vontatás volt az M7-esen

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 24. 17:20
Gyanúsan közel ment egymás mögött a két kamion, kiderült, nem véletlenül.
Bors

Rúd helyett, csupán egy kötéllel oldotta meg két kamionos a vontatást az M7-es autópályán.

Szinte sokkot kapott a forgalomfigyelő, amikor meglátta a két 40 tonnás járművet, hiszen nem véletlenül tilos a KRESZ szerint 3,5 tonna feletti járműveket vontatni spaniferrel. Ha ugyanis a húzó jármű hirtelen fékezni kényszerül, a vontatott kamionnak fizikai képtelenség megállnia egy kis kötéllel, ezért merev rúddal engedélyezett csak a mentés hasonló esetben.

A Magyar Közút kamerái persze mindent rögzítettek, ahogy a felvételen az is látszik, hogy sietősre vették a figurát, vélhetően épp a fentiek miatt. A kamionosok a fővároshoz közeli szakaszon követték el a horror vonatozást, a 26-os kilométer környékén, majd gyorsan kihajtottak a pályáról.

„Hasonló esetekben inkább hívjunk profi segítséget, kamionmentőt.” - javasolták a közutasok.

Volt aki viccesre vette a dolgot, és az után érdeklődött, hol lehet ilyen jóféle spanifert venni.

„Vennék belőle”

 – tette hozzá a kommentelő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.