Az ezeréves történelmet dolgozza fel az idei tűzijáték

Az ezeréves történelmet dolgozza fel az idei tűzijáték

produkció
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 10. 15:30 / FRISSÍTÉS: 2022. augusztus 10. 15:40
A tavalyi történetmesélő narratívát folytatják, komplex összművészeti előadás lesz az augusztus 20-i tűzijáték. Az idei show az államalapítás utáni magyar történelem egy-egy jelentős eseményét dolgozza fel úgy, mintha azokat egy kisgyermek álmodná meg.

Nemzetközi színvonalú tűz- és fényjátékkal koronázzák meg az államalapítás ünnepe köré szervezett eseményeket. A produkció megalkotására a tavalyi sikeres műsor után idén is a Budapest Playhouse független kreatív alkotóműhelyt kérték fel, amelynek egyik vezetője, Réti Barnabás mesélt a tűzijáték és a kísérő fény- és hangjáték kulisszáiról.


Az államalapításból indultak ki


A koncepció kitalálói – Barnabás mellett Iványi Árpád, a tűzijáték művészeti rendezője – már tavaly december óta azon dolgoznak, hogy egyedülálló produkciót láthasson a nagyközönség.
– Januárban már be kellett mutatnunk a terveket, hogy hogyan képzeljük el az idei műsort. Hasonlóan a tavalyi látványhoz, idén is a drón-fény-hang hármas köré építettük fel a művészeti részét a tűzijátéknak – kezdte lapunknak Réti Barnabás. A dramaturgiára és a kivitelezésre hosszú időt szántak, hogy minden részletet kidolgozzanak.

Az idei koncepciót arra a gondolatra fűztük föl: mit üzen a jövőnek az államalapítás?

Ezt pedig igyekeztünk olyan köntösben bemutatni, amely mindenkihez szól, közös élmény a családoknak, generációknak. Épp ezért meseszerűen, egy kisgyermek álmain keresztül meséljük el a történelmünk kiragadott eseményeit. A mesében a gyermek alakja jelképezi a jövő magyarjait, valamint a mindannyiunkban lakozó tiszta kíváncsiságot és lelkesedést, mely képes a jelent dicsőséges jövővé kovácsolni. A produkciót egy kisfilm foglalja keretbe, két tűzijátékos blokk között pedig elbeszélő részleteket hallhat a közönség olyan értékekről, amiket a kisfiú kap az egyes történetekből – mesélte a részleteket a színész-rendező.

Idén is lesz drónjáték a Duna felett. A szervezők célja, hogy még több drónt vessenek be a műsorhoz, mint egy évvel ezelőtt Fotó: Máthé Zoltán


Ezer év történelme fél órában


A két művészeti szakember azt szerette volna, hogyha történelmünk egyes történeteiből a valódi hősöket, a küzdelmeket kiemelve értsük meg és lássuk nemzetünk egységét, és a közös emlékeinket. Az egyes blokkok fő vezérfonalát is ennek megfelelően választották ki.

– Mivel az államalapítás utáni történelem eseményei szerepelnek a fókuszban, a tűz- és fényjáték első blokkja a hódításokról fog szólni, különös tekintettel a tatárjárásra és a török hódoltság 150 évére. Ennek a fő üzenete az lesz, hogy a támadások és a hódoltság ellenére még mindig itt vagyunk – magyarázta Barnabás. A második blokk a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, így például a gyerekek is megtudhatják, miért harangoznak minden nap délben, és mekkora győzelmet arattak a magyarok a törökökkel szemben. Az epizód mottója a szabadság és a bátorság lesz, ahogy a harmadik szakasznak is, amely az 1848-as forradalom és szabadságharcot mutatja be, annak is a hőseit, ikonikus alakjait állítva a középpontba.

– Az utolsó előtti blokk a 20. század nehézségein belül az 1956-os eseményeket emeli ki. Itt sokat gondolkodtunk, hogyan lehetne bemutatni ezeket a napokat, s végül a remény fogalma jutott az eszünkbe. Az embernek mindig kell küzdeni, akkor is, ha nem sikerül. A magyarok pedig ezzel állítottak példát a világ elé 1956. októberében – hangsúlyozta Barnabás. A produkció utolsó percei a magyar történelmet és az életet állítják párhuzamba: rengeteg mindent megéltünk, megkaptunk, akadt, amikor szenvedtünk, mégis itt vagyunk, és lehetünk egységes nemzet. Hangsúlyos üzenetként a történelmünkből fakadó mese emlékeztet minket arra, hogy a nehézségek ellenére mindig emberek tudjunk maradni, és az élet, a szeretet és a béke felé forduljunk a legsötétebb órákban is.

Több, mint 40 ezer rakétát lőnek fel az idei tűzijáték alatt Fotó: Balogh Zoltán/MTI


Híres dalok modern köntösben


A zenei aláfestésről Elek Norbert zeneszerző gondoskodik, ismert, híres muzsikákat hallhatunk úgy, ahogy még soha.
– A tavalyi tűzijáték zenéjéért is ő felelt, így nem volt kérdés, hogy idén is vele szeretnénk dolgozni. Norbertet a Budapest Scoring Orchestra segíti, akik több hollywoodi film zenéjét (például Rambo, Oroszlánszív) játszották fel. Az ő előadásukban hallhatjuk majd például az Elindultam szép hazámból című népdalt, vagy Tinódi Lantos Sebestyén művét, a Summáját írom Eger várának című dalt, amit eddig nagyzenekar még nem játszott el. De a Kossuth-nóta és Brahms V. Magyar tánca is felcsendül – részletezte Réti Barnabás.

Iványi Árpád és Réti Barnabás, a Budapest Playhouse független kreatív alkotóműhely vezetői
Iványi Árpád (balra) és Réti Barnabás (jobbra), a Budapest Playhouse alapítói és vezetői, a tűzijáték megálmodói Fotó: Budapest Playhouse


Aprólékosan tervezték a tűzijátékot


A tűzijáték során több, mint 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel. Ezeket is a műsorhoz passzolva választották ki. 

– Iványi Árpád, a Budapest Playhouse és a tűzijáték kreatív rendezője végignézte az egész rakétakatalógust, és a koncepcióhoz igazítva válogatta ki azokat, amelyek a legjobban illenek a showba. Idén duális színvilágot álmodott a tűzijátékra, ez azt jelenti, hogy minden fejezetben két meghatározó szín fog dominálni. A pirotechnikai céggel pedig azt is megbeszélték, hogy a tűzijáték „mesélni fog”, hiszen a zene ritmusára fognak a rakéták a levegőbe emelkedni és felrobbanni – mondta a színész. A tűzijátékot fényjáték fogja kísérni, amit három helyre, a Parlamentre, a Magyar Nemzeti Galériára és egyedülálló módon a Gellért-hegy oldalára fognak vetíteni. A drónok pedig a Duna felett színesítik majd a produkciót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.