Több mint ötven hektáron pusztított a tűz az Izsák és Soltszentimre közötti erdős részen, ráadásul a leégéssel fenyegetett területen hat tanya is állt, köztük egy lovas ranch, ami a lángok martalékává vált a múlt héten.
Az egyik tanya lakója bográcsos pörköltet akart készíteni magának. Ő azonnal életét vesztette a tűzben, ami aztán szélsebesen kezdett tovább terjedni. „A fenyő egy rohadt dolog itt a Kiskunságban” – írta annak a lovas tanyának a tulajdonosa, akiknek a rancha mindössze 200 méterre állt a tüzet okozó férfi házától. „Azt a 200 métert percek alatt vágtázta át a tűz a fenyőerdőn keresztül. Mire a tűzoltók kiértek, már az összes épületünk lángolt” – számolt be a férfi a drámai helyzetről.
A hatalmas tűzhöz hatvan kocsival vonultak ki a tűzoltók, a környék három falujában elfogyott a víz, mire eloltották a hektárokon pusztító tüzet. Az először kiérkező rendőr füstmérgezést kapott, mert életét adta volna a jószágokért – írta a férfi. Erről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-kapitányság is beszámolt. „Az égő lovardából a mentést Molnár Ottó izsáki körzeti megbízott kezdte meg, a zászlóst végül füstmérgezés gyanújával kórházba vitték” – közölték. A környéken élők, és a ranch tulajdonosainak ismerősei azonnal a segítségükre siettek, ahogy a férfi fogalmaz, mentették a menthetőt. Lovakat menekítettek ki a lángoló telepről, lószállítókkal vitték őket istállókba. Egy ló azonban elpusztult a menekítés közben. „El kellett engednem Crazy Professort, a legendás mént, aki megsérült a mentés következtében és az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett.”
A tulajdonosok Veszprémbe, egy vacsorára voltak hivatalosak, ott értesültek arról, hogy nagy bajban van a tanya. Azonnal elindultak hazafelé, így a legsokkolóbb hír útközben érte őket. „Mikor megérkeztünk bő másfél órával a tűz keletkezése után a ranchra, pont semmit nem tudtunk tenni, de már út közben szóltak, hogy mi az a dolog a tanyából, az otthonunkból, ami egy kilométernyire van a ranchtól és arra megy a tűz, mert azt is ki kell üríteni, így egyből mehetünk oda, mert le fog égni, és most még odaengednek, de nem sokáig... Túl vagyunk a sokkon, a döbbeneten, egy-egy idegösszeomláson és csak pislogunk, hogy merre van előre – írják.
A tulajdonosok majd csak ezen a héten kezdhetik meg a romok takarítását, a tűzeset vizsgálata ugyanis – igazságügyi építész, statikus, tűzszakértő és nyomozó bevonásával napokig tartott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.