Család

Nem tudta túltenni magát testvére halálán: önkezével vetett véget életének a 4 gyermekes édesapa

Létrehozva: 2022.07.06.

A nővére 14 éves korában halt meg, amit a családapa sosem tudott feldolgozni.

Sosem tudta túltenni magát húga halálán Charlene Downes testvére. Charlene 14 évesen, 2003 novemberében nyomtalanul eltűnt Blackpoolból. Hiába kereste több száz rendőr, a kislány nem került elő egészen tavalyig. Amikor kiderült, hogy meggyilkolták, a család teljesen összetört.

gyertya gyász illusztráció AFP

Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Most pedig újabb tragédiával kell megküzdeniük. Charlene öccse, Robert ugyanis önkezével vetett véget az életének. A négygyermekes apa a családi házban lett öngyilkos.

"Csodálatos ember volt, az egyik legkedvesebb, akit csak ismertünk, de Charlene eltűnése után már soha többé nem volt olyan, mint azelőtt. Azt mondta, nem tudja túltenni magát Charlene eltűnésén és a nagymamája halálán. Ettől függetlenül mindenkiért mindent megtett volna. Négy csodálatos gyermeke van, most kezdte volna el az egyetemi tanulmányait, közben pedig dolgozott. Nagy hatással volt mindannyiunkra, folyton megnevettetett" - mondta a 30 éves férfi édesanyja, Karen Downes.

A férfi holttestére az édesapja talált rá, aki azonnal elkezdte az újraélesztést, miközben a felesége hívta a mentőket. A mentősök azt állapították meg, hogy Robert egy ideje már halott lehetett, és nem tudtak érte semmit tenni. A boncolás kimutatta, hogy heroinnal végzett magával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090637_auto_resized.png
origo.hu

Ez a tökéletes húsvéti töltött tojás titka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667712
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei