Stefan Soltesz magyar származású karmester a Müncheni Nemzeti Színház péntek esti előadása közben összeesett, majd nem sokkal később a kórházban meghalt - jelentette be szombaton a Bajor Állami Operaház.
Soltesz A hallgatag asszony című Richard Strauss-vígoperát vezényelte, amikor rosszul lett.
Szombati közleményében a Bajor Állami Operaház szóvivője megdöbbenésének és nagy szomorúságának adott hangot a 73 éves művész halála miatt.
"Mélyen elszomorít Stefan Soltesz összeesésének és halálának híre" - idézte Serge Dorny intendáns szavait az operaház szóvivője. "Nagy tehetséggel megáldott karmestert veszítettünk el. Én magam pedig egy jó barátot. Gondolataim a feleségével, Michaelával vannak."
Stefan Soltesz (Soltész István) 1949-ben Nyíregyházán született, 1956-ban családjával költözött ki Ausztriába. A Bécsi Zeneművészeti Főiskola elvégzése után pályáját 1971-ben a Theater an der Wienben kezdte, majd 10 éven át a Bécsi Állami Operaházban dolgozott, miközben Grazban is rendszeresen vezényelt, a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig Karl Böhm, Herbert von Karajan és Christoph von Dohnányi asszisztenseként tevékenykedett. Hamburgban és a berlini Deutsche Operben is volt állandó dirigens, betöltötte a Braunschweigi Állami Színház főzeneigazgatói tisztjét, 1992-ben a Flamand Opera első karmestere lett. 1997-2013 között az esseni Aalto-Musiktheater intendánsa és az Esseni Filharmonikusok zeneigazgatója volt. Rendszeresen kapott meghívásokat operák és hangversenyek dirigálására Amszterdamba, Bécsbe, Zürichbe, Párizsba, Londonba, Washingtonba és San Franciscóba - írja Facebook-oldalán a Magyar Állami Operaház, amelynek szintén megbecsült vendégművésze volt az elmúlt évtizedben.
Mint felidézik, Richard Strauss Arabella című operáját vezényelte először az Operaházban, de dirigálta többek közt A rózsalovag, az Elektra és legutóbb idén március-áprilisban Az árnyék nélküli asszony előadásait is. Mások mellett Aribert Reimann Learjének magyarországi premierje is a nevéhez fűződik, az elmúlt évadban pedig Mahler VIII. szimfóniáját és a Fidelio félig szcenírozott előadását is vezényelte az Eiffel Műhelyházban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.