Ismét keresik az Év Fagylaltját, a chilis csokis fagyi trónkövetelőjét

Ismét keresik az Év Fagylaltját, a chilis csokis fagyi trónkövetelőjét

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 06. 14:15
Csak úgy, mint minden évben, idén is meghirdették az Év Fagylaltja versenyt az ország cukrászai között. A feltételek azonban nagyon szigorúak, ráadásul a zsűri ízlése is folyamatosan változik.

Idén is indul az Év Fagylaltja megmérettetésen Somodi János, a balatonmáriafürdői fagyizó vezető cukrásza, aki azon kívül, hogy tavaly harmadszorra nyerte el Balaton Fagyija címet, a nagy sikerű szurkolói fagylalt kitalálójaként is híres lett 2021-ben. 

Cukrászdákban zajlanak az elődöntők

– Az Év Fagylaltja versenyt a Magyar Cukrász Ipartestület írja ki minden évben, de nem csak kamarai tagok nevezhetnek – mondta a Borsnak Somodi János. A megyéket felosztották négy régióra, és régióként egy-egy cukrászdában zajlanak az elődöntők helyszínenként akár tíznél is több fagyival. Ő a balatonlellei megmérettetésen vesz részt.

Somodi János cukrász
Somodi János idén is benevezett a versenyre Fotó: Facebook/Somodi János

Szigorú a zsűri a versenyen

– Nem szabad semmilyen ipari terméket használni, csak saját főzőfagylaltot lehet vinni, és például a belekerülő lekvárt, csokoládé szószt vagy karamell szószt is magunknak kell elkészíteni. A regionális versenyből továbbjutó 2-3 fagylalt vesz majd részt július 12-én a budapesti döntőn. Itt viszont már a helyszínen kell elkészíteni a fagylaltot, csak a kész főző alaplevet lehet elvinni. Utána ott kell kidíszíteni a fagylaltot, és kóstolás után választják meg az év fagylaltját. A győztesnek utána ismét fel kell mennie Budapestre a Cukrász Kamara székházába, és elemeiből a zsúri előtt a helyszínen újra el kell készítenie a fagylaltját – mesélte a cukrász.

Hőségben a legfinomabb hűsítő, sorban állnak érte  Fotó: Sulyok László

Tavaly chilis-csokis lett a nyerő

Az évenként változó zsűri ízlésvilágát nehéz eltalálni. A tendencia az, hogy a letisztult ízek a nyerők, és „játszanak” hozzá az érdekesebb összetevők is. Tavaly a chilis, szedres, csokis lett a nyerő. 

– A verseny előtt sokat kísérleteztünk. Lesz benne fűszer is. Mindenki kóstolgatta a csapatból, és amikor mindenki azt mondta, hogy jó lesz, akkor írtuk le a receptet. Már az országos döntőbe jutásnak is van marketing értéke, az év fagyija pedig nagy média nyilvánossággal jár – mondta Somodi János, akinek a diós-borsos-meggyes fagyija nem, de a cukormentes meggyfagyi kávéval készítménye ott van az ország legjobbjai közt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.