Titok

NASA titkairól rántotta le a leplet egy hacker

Létrehozva: 2022.06.08.

Az ufók létére még soha nem láthattunk egyértelmű bizonyítékot, de mindig vannak olyanok, akik állítják, hogy földönkívüli tárgyakat láttak.

Gary McKinnon brit hacker miután feltörte a NASA rendszerét több ezer, az űrügynökség rendszerében tárolt képet talált, melyek közül az egyiken egy szivar alakú űrhajó volt látható.

Az 56 éves férfi állítása szerint a képeket még 2001 februárja és 2002 márciusa között találta meg, amikor betört az amerikai kormány 97 számítógépébe. A hacker szerint a NASA eltitkolja az idegen életre utaló bizonyítékokat, és megdöbbentette, amikor meglátta, hogy mennyi képet rejtegetnek. 

A férfi sokkal több képhez is hozzá juthatott volna, ha nem betárcsázós internet korában töri fel a meg a NASA rendszerét, állítása szerint ezért tudott csak egy képet letölteni, mert túl lassú volt az internetkapcsolat. 

"Az tény, hogy vannak olyan tárgyak amik körülöttünk repkednek és fogalmunk sincs mik vagy kik azok, ezeket a hírszerzési és katonai osztályok tanulmányozzák. Teljesen el voltam ájulva, és azokban a mappákban még több ezer kép volt" 

Miután fény derült a hacker támadásra az amerikai ügyészek 60 év börtönnel fenyegették meg a férfit, ráadásul az Egyesült Államok kérésére 2002-ben és 2005-ben is letartóztatták. Egy évvel később megállapodás született, hogy Gary-t kiadják az Egyesült Királyságból, de az évekig tartó fellebbezések miatt ez végül elmaradt. Miután Asperger-szindrómával diagnosztizálták a férfit, a pereskedés le is zárult - írja a Mirror. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729673_auto_resized.jpg
origo.hu

Most senki sem röhög az örök vesztes focicsapaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731081_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vukics Ferenc: Az Egyesült Államok gyors hanyatlásában senki sem érdekelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731461_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sírtak és nevettek, megvan a Dancing with the Stars nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731170_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Tudom, mire képesek a magyarok!” – ellenfeleink kapitányai is reagáltak az Eb-sorsolásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701568210
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729931_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már karácsonyi a hangulat Svédország havas mesevárosában - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701568210
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: megszólalt a botrányos történtekről A Nagy Ő győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701568210
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7OXLyc-LnrUlNPY01EOlwxQMHVNyQYDxBVPUZdddkxE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmZmE1NTEwZjA1ZTQ0NGU5OWUzNzY5MjUyOTBhYzVj.jpg
Tragédia

Szülés után egy nappal hunyt el egy egészséges anyuka: "Tudnom kell, hogy mi történt a lányommal!"