UFO

Sokkot kaptak a NASA tudósai, rettenetes dolog tűnt fel a Holdon

2022. június 29. szerda 10:00

Olyan furcsa jelenségre lettek figyelmesek, amit csak az idegenek jelenlétére tudnak fogni.

Forrás: Pexels

Még a szakemberek is értetlenül állnak a jelenség előtt, amit a napokban észleltek a Holdon. Egy Hold-felderítő kamerákkal foglalkozó szakember már tavaly év végén rögzítette az égitest felületén feltűnő dupla krátert, ám csak most hozta nyilvánosságra a NASA hivatalos oldalán.

A csillagászok tavaly év végén felfedeztek két egymás mellett helyezkedő krátert, amelyet egy rakétatest hagyhatott maga után.

– írja beszámolójában Mark Robinson.

Fotó: NASA

A NASA tudósa kifejtette: a jelenség méretéből ki tudták számolni a rakéta nagyságát, illetve annak működésbe lépésének helyét és idejét. Robinson szerint azonban a dokumentációk között nem találtak olyat, amit összefüggésbe hozhatnának a kráterhez tartozó rakétával,

a netezők szerint tehát ez egy újabb egyértelmű jele az idegenek létezésének.

A jelenség azóta több másik tudós figyelmét is felkeltette, szerintük egyértelműen egy 2014-es küldetésben használt kínai rakéta hagyhatta a beazonosítatlan nyomokat a Holdon.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmérgezték Szabó Győző kutyáját

borsonline.hu

Ennek a két terméknek az ára hamarosan az egekbe szökik

metropol.hu

Durva, milyen idő közelít hazánk felé, több rossz hírünk is van

hirtv.hu

Szörnyű dolgok kerültek napvilágra, ezt már senki sem fogja eltűrni Meghan Markle-nak

ripost.hu

Megszólaltak a szemtanúk: UFO üldözött egy amerikai bombázót

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Janklovics Péter

borsonline.hu

Horváth Éva tűzpiros fürdőruhában kertészkedett: bomba alakja van

borsonline.hu

Hét városból rohantak a tűzoltók Magyarbánhegyesre, hatalmas a baj

life.hu

Monogám kapcsolatban, fogamzásgátlás mellett is lehet hüvelyfertőzésed

További cikkek

Rezsi

Rezsicsökkentés: 10 tipp, ha spórolnál a gázon

Rezsi

Most jelentették be: áramkedvezményről döntött a kormány, ők a jogosultak