Nyertes

Minden reggel megveszi a Borsot e heti nyertesünk – videó

Létrehozva: 2022.06.10.

A kezdetek óta veszi a lapot Bajusz István, most a szerencse is rámosolygott.

Forrás: Fóris Gábor

E heti nyertesünk a siklósi, immár nyugdíjas éveit taposó Bajusz István, akinél nincs olyan reggel, hogy ne vegye meg a Borsot. Így van ez azóta, amióta az újság létezik, vagyis már 15 éve. Sőt, a 77 éves férfi minden nap képes másfél kilométert gyalogolni is, hogy beszerezze a kedvenc napilapját. 

A nyugdíjazása előtt gépkocsivezetőkét dolgozó István azt mondja, hogy még egy lapszámot sem mulasztott el, és ha kiolvasta a lapot, kölcsönadja a szomszédjainak is, akik szintén nagy rajongói a Borsnak.

Először kiengedem és megetetem a jószágokat, majd elmegyek újságért a belvárosba,a siklósi piactéren lévő újságoshoz. Nincs olyan része az újságnak, ami nem érdekel, ami le van írva, azt mindet elolvasom – mondta lapunknak Bajusz István, aki leginkább a Borsból tájékozódik a világ dolgait illetően.

Bajusz István, heti nyertes
Bajusz István kedvenc napilapja a Bors, csak innen tájékozódik Fotó: Fóris Gábor

A férfi saját bevallása szerint korábban nem foglalkozott a nyereményjátékkal, a fiának köszönheti a nyereményt, ugyanis ő volt az, aki elkezdte beküldeni a megfejtéseket.

Éppen Pécsen voltunk bevásárolni, amikor hazajöttünk, a fiam újságolta, hogy valószínűleg nyertünk! Nagyon boldog voltam,

nem vagyunk gazdagok, de azért szépen élünk – mesélte a férfi, majd azt is hozzátette: nagyon jól jött nekik most ez a nyeremény, mert így fel tudnak készülni a téli hidegre, és a ház körüli állatok etetéséhez is nagy segítség. 

– Be tudjuk fejezni a téli tüzelő vásárlását, mert még 4 köbméter fát kell venni, hogy elég legyen a hideg hónapokra. Úgy számoltam, hogy még takarmányra is maradni fog belőle, amit a csirkéknek és a nyulaknak fogunk vásárolni – fogalmazott Bajusz István.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze