A fegyverneki férfi egy barátjával Kiskunfélegyházán, az áruház parkolójában találkozott négy másik emberrel, akiknek egy hangfalat akartak eladni. Nem tudtak megegyezni, ráadásul a férfi barátjának több haragosa is volt a másik társaságában, ezért megijedtek, hogy bántani fogják őket.
Ezért mindketten autóba pattantak és elindultak a helyszínről. Az utasülésen ülő férfi attól tartva, hogy a másik társaság utánuk indul, a kocsi kesztyűtartójából elővett egy gáz-riasztó pisztolyt és azzal a lehúzott ablakból vaktában 6 lövést adott le, majd nagy sebességgel elhajtottak.
A másik társaság a lövésektől megrémült és azonnal értesítették a rendőröket.
A lövöldözést térfigyelő kamera rögzítette!
Az eset még március 14-re virradó éjszaka történt, a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében kezdeményezte a lövöldöző férfi felelősségre vonását és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt tegnap bíróság elé állította. A járásbíróság a büntetlen előéletű férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.