Karácsony-káosz

Karácsonyék kiszorítanák az autósokat Budapestről, és behoznák a birkákat

Létrehozva: 2022.06.30.

Már a főtájépítész is az autósok kiszorítását sürgeti.

A főváros baloldali vezetése mellett már a főtájépítész is az autósok kiszorítását sürgeti. Bardóczi Sándor ezen kívül a szemléletformálás részeként azt is felvetette, hogy az egyik francia nagyváros mintájára birkalegelőket lehetne létesíteni a lakótelepeken. De nem csak az autósok ellen zajlik Brüsszelből irányított hadjárat, a budapesti emberek energiafogyasztását is csökkentené a fővárosi vezetés. A Mediaworks Hírcentrumának Karácsony Gergely ugyan próbálta tagadni, hogy változások lesznek a közszolgáltatásokban, de kedden még arról beszélt az ATV-ben, hogy ha 20 fokon fűtenék a lakásokat, akkor sokat lehetne megtakarítani.

Összehangolt támadást indított a főváros baloldali vezetése az autósok ellen, eddig a főpolgármester és helyettesei, újabban pedig a főtájépítész beszélt arról, hogy ki kell szorítani a gépjárműveketBudapestről.

Bardóczi Sándor a 24.hu baloldali portálnak adott interjúban olyan hajmeresztő ötlettel is előállt, hogy a lakótelepeken birkalegelőket lehetne létesíteni. Karácsony Gergely főtájépítésze a nagyvárosi emberek szemléletformálásának fontosságát egy külföldi példával igyekezett megvilágítani: Budapesten gyilkos vita megy a pesti alsó rakpart autómentesítéséről, míg például Lyon ezen húsz éve túlesett, az emberek birtokba vették a partot, a lakótelepeken pedig birkákkal legeltetnek. Elképzeli ugyanezt Budapesten? 

A néhány praktikus problémát felvető kérdésre Bardóczi azt válaszolta, hogy a francia városban úgy oldották meg a lakótelepi legeltetés és a gyerekek játszóterének összehangolását, hogy „nem viszik a birkákat a homokozóba", valamint villanypásztorok és igaziak is őrzik az állatokat.

Arra már nem tértek ki, hogy Budapesten vajon melyik lakótelepen van legelésre alkalmas terület, és egyáltalán miért éppen a főváros sűrűn lakott részein kellen birkákat tenyészteni, miközben rengeteg parlagon fekvő zöldterület van az országban.

Később az interjúban örömmel fejtegette a főtájépítész, hogy vannak biztató jelek a fővárosiak szemléletének formálódásában. Bardóczi úgy fogalmazott: „szerencsére Budapesten is megindult az emlegetett fejben átállás. Egyre többen jönnek rá, hogy nem muszáj autózni, váltanak tömegközlekedésre, nő a bringások és a gyalogosok száma. A következő lépés, hogy az emberek közelebb költöznek a munkahelyükhöz, ami előbb-utóbb a városszerkezetre is kihat. Az összes nyugati nagyváros szorítja ki az autókat. Budapesten sincs más út."

Bardóczi Sándor      FORRÁS: FACEBOOK/KARÁCSONY GERGELY

Ez teljesen egyértelmű üzenet, ami illeszkedik Karácsony Gergely főpolgármester és stábja elmúlt két és fél éves - brüsszeli utasításra végrehajtott - autósok elleni hadjáratába. Emlékezetes, hogy a főpolgármester többször kijelentette, hogy a városból fokozatosan ki kell szorítani az autókat, a dugókra panaszkodóknak pedig azt üzente, hogy „szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog." Közben a főpolgármester a gyorsabb haladás érdekében mégis hivatali autót használ, és előszeretettel használja a buszsávot is, több alkalommal videón rögzítették, amint Karácsony Gergely szolgálati gépjárműve elsuhan a buszoknak fenntartott sávban.

Az autósok és a forgalmas utak mentén lakók életét megkeserítő döntés volt az is, amikor hasraütésszerűen, észszerűtlenül felfestettek kerékpársávokat, ellehetetlenítve a közlekedést, fokozva a környezetet is terhelő dugókat. 

Az elmúlt hetekben is sorjáztak azok a nyilatkozatok, amelyekben a baloldali városvezetés az autósok korlátozását és az energiafogyasztás csökkentését sürgették. Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes a közelmúltban jelentette be, hogy Budapest csatlakozik a Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű brüsszeli kezdeményezéshez. Az európai uniós indítványban egyebek mellett autómentes övezetek és napok szerepelnek, de Tüttő arra is felszólította a budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát.

Hasonló elvárásokat fogalmazott meg a fővárosi lakosoknak Karácsony Gergely főpolgármester másik két helyettese is. A DK-s Bősz Anett az ATV Start című műsorában az autós közlekedés háttérbe szorítását nevezte kívánatosnak, míg a Momentum politikusa, Kerpel-Fronius Gábor szintén az ATV-ben a dugódíj bevezetését vetette fel. Azt ugyan elismerte, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, miután április 3-án a baloldal óriásit bukott, a változtatás nem rajtuk múlik. Ezzel együtt mi szeretnénk erről beszélni a ciklus végéig – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely FOTÓ: KONCZ MÁRTON - ORIGO

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt Karácsony Gergely a Mediaworks-Hírcentrum kérdésére azt állította, hogy nem lesz változás a közszolgáltatásokban, sőt az erre irányuló kérdést ostobaságnak nevezte. A főpolgármester azonban egy nappal korábban az ATV Egyenes beszéd című műsorában elszólta magát a távfűtésre vonatkozó tervekről, mondván:ha 20 fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani. Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindez része lenne a már említett brüsszeli kezdeményezésben megfogalmazott vállalásoknak, a Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű projektnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska