Szemkinyomó rém

Gabriella, az áldozat a tárgyaláson: Könnyű egy vak nőnek a szemébe hazudni!

KKP

2022. június 8. szerda 03:00

Gyermeket várt megvakítójától az a kemecsei nő, akinek ex szerelme mindkét szemét kinyomta februárban. Gabriella most a bíróságon beszélt a férfihez, aki távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson, amiért a vád szerint korábban két rokona segítségével elrabolta őt. A lány kinyilvánította, hogy Isten majd megbünteti Gy. Attilát.

Gabriella élete egyik legnehezebb feladatát teljesítette tegnap kora délután. Vallomást tett a bíróságon egykori élettársa ellen, aki rendszeresen bántalmazta, majd a vád szerint elrabolta, végül mindkét szemétől megfosztotta őt. A 22 éves lányt két testvére kísérte be a tárgyalóterembe, és ők segítették a széke megtalálásában, de csak az egyikük maradhatott vele, mert Róbertet később meghallgatják tanúként a büntetőperben, így az előtte sorra kerülők megszólalásán nem lehetett jelen. Gabriella és Róbert érzelmesen megölelte egymást, majd a fiatal férfi kiment a teremből. A megvakítás ügyében még zajlik a nyomozás, így tegnapi tárgyalás során a lány elrablására szorítkoztak. A lány egyébként a férfit következetesen Balázsnak nevezte, ezt a A Borsnak aztán így magyarázta:

Nekem annak idején Balázsként mutatkozott be, én nem tudom máshogy szólítani – fogalmazott.

megvakított kemecsei édesanya, Lakatos Gabriella tárgyalása, Fotó: Dombóvári Tamás / Bors
Először találkozott támadójával Gabriella Fotó: Dombóvári Tamás

A letartóztatásban ülő Gy. Attila távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson. 

Megvakítója gyermekét viselte a szíve alatt

Gabriella a bíróságon elárult egy általa eddig fel nem fedett részletet: Gy. Attilától teherbe esett.

Az életemnél is jobban szerettem ezt az embert. A kezemet is megkérte, én pedig igent mondtam. Később mégis megromlott a kapcsolatunk – magyarázta a bíróságon Gabriella, és hozzátette: az elrablásában hárman vettek részt, tehát Attilát két rokona segítette. Miután elfogyott az élelmük, ráadásul a nőnek alsóneműre és tisztasági kozmetikumokra is szüksége volt, rávette a férfit, hogy menjenek bevásárolni. Akkor adódott egy alkalom, hogy beszaladhatott egy drogériába, ahonnan először ki akarták küldeni, mert nem viselt maszkot, holott akkor a még érvényben levő járványügyi előírások miatt kötelező volt. Végül a biztonsági őrrel megértette, hogy bajban van, így kihívták a rendőrséget. Gabriella annyira félt, hogy két rendőr támogatásával mert csak kimenni a zárt térből. A lány érzelmei abban az időszakban folyamatosan váltakoztak. A gyűlölet és a szerelem egymás mellett kavargott a lelkében. Ezzel magyarázható, hogy Gabriella többször is a börtönhöz ment, ahol Gy. Attilát a letartóztatás miatt fogva tartották.

megvakított kemecsei édesanya, Lakatos Gabriella tárgyalása, vádlott: Gy. Attila, Nyíregyháza
Gy. Attila a vád szerint elrabolta a lányt Fotó: Bors

Egy ideig nem mondtam meg neki, hogy gyereket várok tőle, később persze mégis megtettem. Azt hazudta, hogy rákos, én pedig megsajnáltam. Rávett, hogy vonjam vissza a feljelentést – mondta a nő, aki arra is kitért, hogy amikor világossá vált számára, hogy Gy. nem fog megváltozni, az abortuszon is elgondolkodott, erről viszont Attila családja le akarta őt beszélni. A kérdés végül magától megoldódott.

Olyan idegállapotban voltam, hogy elvetéltem – mondta a lány.

„Le akarta vágni a fejemet...”

A férfi még az elrablás előtt is többször bántalmazta Gabriellát.

Ököllel és tenyérrel ütlegelt. Az orromból és a számból is ömlött a vér. Nekilökött egy szekrénynek, aminek kitört az övege. Ezután egy olyan partvissal esett nekem, ami a benzinkutakon szokott lenni. Kimenekültem az utcára, de ő utánam jött egy bárddal. Le akarta vágni a fejemet, ezt mondta is – sorolta a lány a bíróságon.

Ez az ember engem nem vert, hanem gyilkolt. Volt, hogy kirángatott az autóból és a betonba verte a fejemet – vallotta a nő, aki egyébként egy négyéves kislány édesanyja is. Amikor Attilától szökni kívánt, végig Mirára gondolt, mert még szerette volna őt látni. Ahogy ezt kimondta, keserves sírásban tört ki.

Gabriella a folyosón a Borsnak azt is kifejtette, hogy Attila nemegyszer megerőszakolta őt.

– Szeretnék kiállni minden nő mellett, aki már nincs életben. Nekem nem a lábamat vették el, hanem a két szememet. Ez azt jelenti, hogy járni tudok.

megvakított kemecsei édesanya, Lakatos Gabriella, valamint testvére, Róbert, Bors
Testvére kísérte el a tárgyalásra a nőt Fotó: Bors

 

„Az Isten ítél meg téged!”

Gabriella a bírónak elmondta, az az egy hibája, hogy szerette ezt az embert.

Úgy eljöttem a tárgyalásra, hogy nem látok semmit, mert azt szeretném, hogy az igazság legyen igazság – fogalmazott. 

A nő a tárgyalás egy pontján az egyik, jelenlevő vádlottal összeszólalkozott.

Az Isten ítél meg téged! Vállald a tettedet! Nem mersz a szemembe nézni, mert még szemem sincsen – mondta Gabriella indulatosan.

A tárgyalás végén Gabriella még a kamara mikrofonján keresztül Gy-hez is szólni tudott:

Nyomorodjál meg!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470927_auto_resized.jpg
origo.hu

Teljesen meztelenül, fürdés közben fotózták Curtis volt feleségét - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19887_resized.jpg?avcount=1695451890
origo.hu

Megtépte PSG Ogli exét a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470503_auto_resized.png
metropol.hu

Kiderült, mi okozta az Eufória fiatal sztárjának a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470985_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Toporzékol az Európa Tanács: „felszólítják” Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470402_auto_resized.jpg
life.hu

A világhírű énekes édesanyjának azt javasolták, mondjon le a gyerekéről – 9 dolog, amit te sem tudtál Andrea Bocelliről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471010_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kanada a következő években újabb 650 millió kanadai dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19889_resized.jpg?avcount=1695451890
origo.hu

Megdöbbentő véleménnyel van a Kőgazdag Fiatalokról Jákob Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470230_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nemsokára megnyílik a világ egyik legnagyobb reptéri terminálja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19868_resized.jpg?avcount=1695451890
vg.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695451890
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695451890
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni