A hatóságok és a Pilisi Parkerdő Zrt. mellett Ikladon szintén a veresi szakemberektől kértek segítséget, akik azt javasolták:
mivel a medve 2-3 nap elteltével vélhetően ismét útra kel, lehetőleg senki se zavarja a területet, melyet jelenleg a helyi vadászok, illetve figyelmeztető tábláik őriznek.
Azóta újabb infó is kikerült a vadról a Nógrád megyei medve figyelő Facebook-oldalon: csütörtök este, negyed 8 körül egy férfi és állapotos párja éppen Galgagyörk irányába autózott Galgamácsa felől - egészségügyi kitérő céljából megálltak egy erdős területen, ahol
a kocsiból kiszálló férfi először furcsa hangokra, majd egy medvére lett figyelmes.
A helyi vadásztársaság elnöke, Kovács Péter akkori Facebook-posztja szerint a medve folyamatosan feltűnik, ezért fokozott óvatosság javasolt az erdei, mezei túrázás esetén – természetesen a Veresegyházi Medveotthon állatokért felelős szakmai vezetője, Székely János sem állít mást: úgy véli, közel sem különleges ez a helyzet, az embereknek azonban tisztában kell lenniük a ténnyel, miszerint vadállatról van szó, amit nem tanácsos háborgatni.
Mivel a főváros környékét, valamint Pest megyét rendre megtöltik a kirándulók, a nagyvadak pedig összefüggő, viszonylag háborítatlan erdőterületet igényelnek, szinte bizonyos, hogy ez az állat sem fog megtelepedni a környéken
– magyarázta a szakember, feltételezve, hogy egyetlen medvéről van szó.
A Medveotthon munkatársa szerint az elmúlt 170 év során elfelejtettünk együtt élni ezekkel a ragadozókkal, vagyis azok esetleges visszatelepedése problémát jelentene a magyarságnak.
A nálunk élő állatok megszokták a közelségünket, ám egy vadon élő medve, aki még sosem, illetve csak ritkán találkozott emberrel, bármikor megijedhet – fejtette ki Székely János, hozzátéve, hogy mivel fokozottan védett fajról van szó, a kóbor állat kilövésére csupán legvégső megoldásként, kizárólag az emberi élet védelmében kerülhet sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.