Szlávik János

Szlávik János elárulta, miért aggódik a majomhimlő miatt

Szlávik János
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 23. 06:40
Épp, hogy fellélegezhettünk a koronavírus-járványból, sokan azonban attól tartanak, újabb pandémia van kitörőben.

Az elmúlt napokban Európa több országában vettek nyilvántartásba majomhimlővel fertőzött embereket, legutóbb Bécsben találtak egy gyanús esetet. Természetesen sokan aggódnak: egy újabb pandémia előtt állunk? Szlávik János infektológus főorvos szerint erre jelenleg kicsi az esély, ugyanakkor azt is kiemelte:

– Eddig kizárólag behurcolt esetekről volt szó: a betegséget a lappangási időszakban vitték be az érintettek Nigériából az Egyesült Államokba. Abban, ami most zajlik, az a furcsa, hogy a mostaniak nem ilyen behurcolt esetek. Vagyis a most érintettek – egyiküket kivéve – nem jártak a betegségüket megelőzően Afrikában – magyarázta a Mandinernek.

Annak kapcsán, hogy előreláthatólag lehet-e a majomhimlőből a koronavírushoz hasonló járvány, Szlávik azt mondja, egyelőre semmi jele ennek, hiszen ez a vírus nem légúton terjed, a továbbadásához szoros kontaktusra van szükség.

Ha valaki utazik egy fertőzött mellett, úgy tuti nem lehet elkapni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.