Pálinka

Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny: Ez tényleg erős mezőny

Kurkó Gyula

Létrehozva: 2022.05.28.

Módosítva: 2022.05.28.

Már hagyománynak nevezhető, hogy a megrendezik hazánkban az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt, amit 2022-ben május 23. és 25. között tartottak, Körmenden, ahol a komoly szakmai munka mellett városszerte különböző programokkal várták az érdeklődőket.

20220523 Körmend Pálinkabírálat az országos pálinka- és törkölypálinka-versenyen Körmenden. Fotó: Szendi Péter SZP Vas Népe

Ebben az évben 346 tételt neveztek a megmérettetésre, melyek közül 22 nem jutott el a 25 fős szakmailag megkérdőjelezhetetlen és szigorú zsűriig, akik vak teszteléssel értékelték a Hungarikumokat

2008 óta, amióta a Pálinka törvény életbe lépett a gasztronómiának ez a része is hihetetlen fejlődésnek indult, legalábbis a kereskedelmi forgalomba készülő termékeknél mindenképp – osztotta meg a tapasztalatait a Borssal Ledő Mónika pálinkabíráló, aki hét éve zsűrizik a rangos hazai versenyeken. 

A szakértő elmondta, hogy nincs két ugyanolyan verseny, hiszen az időjárás változékonyságának köszönhetően minden évben más gyümölcsből érhető el jelentősebb mennyiség. Idén például szilvából és szőlőből készült főzetek voltak többségben és kiemelkedő minőségűek voltak a meggyből, cseresznyéből készült tételek.

Fotó: Facebook - Ledő Mónika pálinkabíráló

Szinte hihetetlen, hogy milyen minőségi javulás ment végbe a pálinkáknál, egyes tételek már a művészet határát súrolják, emiatt nekünk bírálóknak is nagyon nehéz volt dönteni, arról, hogy mely főzetek érdemlik ki a legjobb minősítést. Íztisztaságot, illattisztaságot, ízkaraktert, illetve illatkaraktert és ezek összharmóniáját értékeljük, egy-egy kóstolás között vizet, sajtot és kenyeret fogyasztunk, így pótolva az alkohol dehidratáló hatását, valamint így semlegesítjük az előzőleg értékelt tétel ízét a szánkban – mondta a pálinkabíra.

A verseny győzteseit majd júliusban hirdetik ki és a legjobbak a Parlamentben vehetik majd át az elismeréseiket ünnepélyes keretek között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét