Szlávik János

Majomhimlő Magyarországon: Szlávik János mindent elmondott

Szlávik János
PUBLIKÁLÁS: 2022. május 30. 14:30
Várhatóan Magyarországra is fog érkezni majomhimlővel megfertőződött beteg, de Szlávik János szerint nem lesz világjárvány a betegségből.

Szlávik János a Reggeliben elmondta, valójában a majomhimlőt már nagyon régóta ismerjük, 1958 óta tudják, hogy létezik. Az 1970-es évektől tudják, hogy emberre is tud terjedni. 2018-ban pedig már Európában is megjelent. 

Védőoltás a feketehimlő ellen van, ami valamilyen mértékben véd a majomhimlő ellen is. Viszont egyelőre erre nincsen szükség, mert ebből nem lesz olyan járvány, mint a koronavírusból – jelentette ki az infektológus.

Hozzátette, a majomhimlő nem úgy terjed, mint a covid. Ehhez szoros kontaktus kell, testnedv, apró bőrsérülés, érintés. Bár a vírus lappangási ideje két-három hét is lehet, ez idő alatt a beteg nem fertőz, csak amikor már tünetei is vannak.

Influenzaszerű tünetekkel kezdődik, magas láz, nyirokcsomó megnyagyobbodása, fájnak az ember ízületei, izmai. Majd a második napon megjelennek ezek a jellegzetes kiütések az arcon, kézfejen, lábfejen, majd az egész testen elterjedhetnek – mondta el Szlávik János.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.