Botrány

Jobbik szexbotrány: nyílt levelet írt az áldozat

Létrehozva: 2022.05.14.

Módosítva: 2022.05.14.

Az elkövetők a mai napig nem kértek bocsánatot tőle, sőt, őt tekintik hibásnak.

Szilágyi György, az áldozat élettársa a Facebookon osztotta meg párja köszönőlevelét. A 24 éves V. Anita azután állt a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz új parlamenti frakciójának női tagjai közleményt adtak ki a botrányos nemi erőszak ügy kapcsán. "A zaklatás minden formáját elítéljük! Nemrég látott napvilágot, hogy a Jobbik egyik politikusa a gyanú szerint szexuálisan zaklatta a párt egyik munkatársát. A zaklatás minden formáját - pártpolitikától függetlenül - elítéljük és együtt érzünk az áldozattal.  Azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől" - írta a 14 Fideszes képviselő.

Szilágyi élettársa,  V. Anita nyílt levélben köszönte meg a támogatást. Mint írja, miközben a sajátjai megkövezik, és őt hibáztatják, olyanok állnak ki mellette, akikkel nem ugyanazon a politikai oldalon áll. Mint azt a Bors kiderítette, az áldozatot időközben többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is "beígértek" neki, ha a történtekről bárkinek bármit elmondana. 

"Tisztelt Képviselő Asszonyok!  Hálásan köszönöm kiállásukat mellettem, bizonyítva, hogy a nők elleni erőszak nem politikai ideológia kérdése. 
Sajnos társadalmunkban politikai oldalaktól függetlenül létező valóság a nők elleni erőszak, amellyel elsősorban azt érzékeltetik az elkövetők, hogy hatalmuk van a nő felett, az erősebb ember hatalma a kiszolgáltatott helyzetbe juttatott nő felett. Azért is különösen jól esett, hogy kormánypárti képviselő hölgyek álltak ki mellettem, mert nem ugyanazon a politikai oldalon állunk. Azért csak a párton belül kértük a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akartam terhelni az összellenzék választási kampányát ezzel a súlyos üggyel, pedig az elkövetők bocsánatot sem voltak hajlandók tőlem kérni. Nyilvánvaló, hogy ha a kampányban ez a feljelentés megtörténik, ellenzéki politikusok sokasága szenvedte volna meg azt, olyan emberek értek volna el rosszabb eredményt, akik nem tehetnek erről az erőszakról. Mérlegelnem kellett, hiszen egy politikai közösség része vagyok. Az én érdekeimet képviselő eljárással emberek sokaságának több éves munkáját, eredményességét veszélyeztethetem-e? 
Úgy gondoltam, hogy nem veszélyeztethetem. Ezzel pedig mit értem el? Azt, hogy megtudhattuk, ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást, csak arra számíthat, hogy a sajátjai megkövezik, őt tekintik hibásnak.  Köszönöm a mellettem kiálló kormánypárti képviselőknek, hogy visszaadták a hitemet. Szeretettel: Anita"

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól