Szankciók

A Bors kiszámolta: Olajembargó után duplájára emelkedne a belföldi utazás - videó

Létrehozva: 2022.05.12.

Módosítva: 2022.05.12.

Elképesztő költségei lennének a jövőben még egy belföldi, autós utazásnak is, amennyiben a Brüsszel által preferált olajembargó bevezetésre kerülne. Nagyjából megduplázódna a benzin literenkénti ára: 800 forintot is ott hagyhatnánk érte.

2019.03.21. MOL benzinkút, Buda. Fotó: Móricz-Sabján Simon

Az Európai Unió által preferált és erőltetett olajembargót követően akár 800 forintba is kerülhetne egy liter benzin. A Bors osztott-szorzott, hogy mennyiből úsznánk meg egy belföldi utat ezt követően (Budapestről, egy átlagos, 100 km-en 7 litert fogyasztó autóval, 95-ös benzinnel) és döbbenetes számok jöttek ki. Egy gyulai kirándulás benzinköltsége közel 27 ezer forint lenne, minimum kétszer annyi, mint most. De a benzin árstop nélkül is közel 5 ezer forinttal többe kerülne. Természetesen nem más a helyzet a fővároshoz közel lévő Velencei-tó esetében sem: most nagyjából 3000-3500 forintot kell tankolnunk, hogy megjárjuk oda-vissza, embargó után ennek szintén a dupláját kellene ugyanehhez a kocsiba tenni.

Az embargó közel a duplájára emelné egy-egy utazás költségét

Ezt gondolja az utca embere

A Bors által megkérdezett budapesti autósok zöme vagy spórolna majd külön a benzinre, vagy saját bevallásuk szerint kénytelenek lennének letenni a gépjárművet.

 

Mircia: Én mindig ugyanannyiért tankolok, csak volt már olyan, hogy több benzint kaptam érte. Ugyan román állampolgár vagyok, de ebben az országban élek és itt is dolgozom, ráadásul sokat. Majd meglátjuk, mi lesz. Ha több lesz, akkor azt kell kifizetni.

Mircia mindig ugyanannyiért tankol

András: Biztosan mindenki megérezné az áremelkedést, ahogyan én is, de mindenki ugyanannyit használná a kocsiját, mint manapság – ahogyan én is, méghozzá napi szinten. A benzin most sem olcsó, mégis tele vannak az utak, ahogyan a dohányárak növekedésével sem lett kevesebb bagós. Külföldre is autóval megyek majd idén, ahogyan jövőre is megteszem majd, legfeljebb jobban ki kell kalkulálni a költségvetést.

András szerint mindenki megérzi majd az áremelkedést

Lajos: Én most is autóval érkeztem ide, igaz ez az egyik munkaeszközöm, magyarán a jármű céges. Abban viszont biztos vagyok, hogy kevesebb külföldi útra küldene el a vállalat, ha többe kerülne az üzemanyag. Ez esetben bizonyára megszorítások jönnek majd, a vezetőség pedig alaposan átgondolja majd, érdemes-e kiküldeni az embereket személyes tárgyalásokra.

Lajos szerint biztos kevesebb lesz a külföldi céges út

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516615
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516615
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor