A munka hősei: Bombariadó után a pláza előtt folytatták a melót a lelkes fodrászok

A munka hősei: Bombariadó után a pláza előtt folytatták a melót a lelkes fodrászok

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 20. 19:30
Bombariadó-sorozat csapott le egy időben Magyarország több plázájára, azonban ez nem szegte kedvét a dolgozóknak: többen ugyanis a kiürítés után, a plázák előtt folytatták a munkát.

Szinte ugyan abban az időben riadóztatták az ország több plázáját is, ugyanis ismeretlen, vagy ismeretlenek mindegyiküket megfenyegették: az épületben bombát helyeztek el. Az összehangolt riadó Budapest szinte valamennyi plázáját, így a Corvint, a Mammutot, a WestEndet, az Árkádot, az Alleét, a MOM Parkot és az Aréna plázát is érintette, de nem maradtak ki a vidéki bevásárlóközpontok sem, ugyanis riasztás érkezett egy szegedi, egy miskolci, egy debreceni és két győri üzletközpontba is. Mint kiderült, minden fenyegetés e-mailen érkezett, ami után a hatalmas épületeket azonnal kiürítették, a zavart vásárlók és dolgozók tehetetlenül ácsorogtak, többen, például az egyik budapesti pláza fodrászai, azonban folytatták a munkát, és kliensüket az üzletközpont előtt nyírták meg:

Bombariadó alatt is van megoldás. Mert a borbély az borbély. A munka az munka – írta a fodrászat közösségi oldalára. 

 

Egyik olvasónk is kint ácsorgott a kiürítés után:

– Egyszer csak elkezdtek kifelé terelni minket, még nem értettük, mi a baj. Aztán, ahogy kint szobroztunk, azon tanakodtunk, hova menjünk át megvenni, amit akartunk, de akkor olvastuk a híreket, hogy nagyjából minden bevásárlóközpontban ez történt – tárta szét a kezét a férfi. A tűzszerészek minden plázát alaposan átvizsgáltak, de bombát sehol nem találtak, a zsaruk pedig azonnal nyomozni kezdtek a lehetséges tettes vagy éppen tettesek után. Az illető alaposan megjárhatja az ijesztgetést, tettéért ugyanis súlyos büntetés jár. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.