
A 9 éves Jacob Gallon imádott vadászni az édesapjával. A halála napján is éppen fácánokat hajtottak Tean közelében, amikor megtörtént a tragédia. A kisfiút egy korhadt faág agyonütötte.
"Egy Barry nevű férfival sétáltunk éppen, hajtottuk a fácánokat. Jake elemében volt, viccelődött, ugratott minket. Hirtelen feltámadt a szél és lefújta Barry kalapját. Jake utána ment, hogy megfogja. Elvesztettem a szemem elől. Keresni kezdtem Jacobot, azt hittem, előttünk van. Ekkor pillantottam meg egy letört faág alatt" - emlékezett vissza a szörnyűségre Daniel Gallon.
A vadászaton részt vett egy ápolónő is, aki azonnal odarohant a gyerekhez és elkezdte az újraélesztést, amit még akkor is folytatott, amikor a mentők kiértek a helyszínre. Jacob életét azonban már nem lehetett megmenteni, a helyszínen halottnak nyilvánították.
A boncolás kiderítette, hogy a faág betörte a koponyáját, súlyosan megsérült az agya.
Nem először fordult elő, hogy egy fa miatt kellett meghalnia valakinek. Ahogy arról a Borsonline is beszámolt, tavaly márciusban egy 5 gyermekes házaspár halálát okozta egy kidőlő fa. Miközben ugyanis éppen a 199-es főúton haladtak, autójukra egy több mint 50 méter magas mamutfenyő zuhant. A hatalmas fa mindkettejüket azonnal megölte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.