Döbbenet: Autókat és lakókocsikat gyújtott fel egy férfi Budapesten

Döbbenet: Autókat és lakókocsikat gyújtott fel egy férfi Budapesten

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 22. 10:55
A gyanú szerint autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel Budapesten az elmúlt időszakban az a férfi, akit autófeltörés közben értek tetten a rendőrök a főváros XIV. kerületében - közölte a Budapesti-Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
MTI

A 48 éves gyújtogatót, aki beismerte a bűncselekményeket, ötrendbeli rongálással és lopás kísérletével gyanúsítják; a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását - tartalmazza a közlemény.

A járőrök március 16-án, a zuglói Várna utcában érték tetten a gyanúsítottat, aki betörte egy parkoló autó hátsó ablakát és értékek után kezdett kutatni az utastérben - írták.

Az eljárás során kiderült, hogy a férfi gyanúsítható azzal is, hogy aznap hajnalban a Francia úton 

tüzet okozott egy lakókocsiban, amelynek résnyire nyitott ablakán égő papírdarabot dobott be; ezzel pedig hárommillió forintos kár okozott.

Az is kiderült, hogy február 9-én éjjel, szintén a XIV. kerületben, az Ajtósi Dürer soron három parkoló kismotort és egy lakókocsit gyújtott fel szándékosan, a tűz pedig egy autóra is áterjedt. Ekkor csaknem kétmillió forintos kár keletkezett.

A február 4-én éjszaka, ugyancsak Zuglóban történt tűzeset is a számlájára írható. Akkor, a gyanú szerint a Francia úton egy autót gyújtott fel, majd egy Kerepesi úti gyógyszertárban is megpróbált tüzet okozni - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.