Háború

Újabb baloldali politikus követeli, hogy Magyarország lépjen be a háborús konfliktusba

Létrehozva: 2022.03.18.

A baloldal újabb képviselője csatlakozott a háborús propagandához. Most a jobbikos Demeter Márta követelte a Jobbik házi tévéjében, hogy Magyarország szállítson fegyvereket az ukrajnai konfliktuszónába. A baloldal háborús kampányát Soros György is támogatja, aki a napokban közölt írásában már azzal próbálta hergelni az embereket, hogy kitört a harmadik világháború.

Demeter nagyon magyaráz Jakabnak, egy beállított kampányfotón szeptemberben

Forrás: Facebook/Jakab Péter

Számos baloldali politikustársához hasonlóan Demeter Márta is azt követeli, hogy Magyarország szállítson fegyvereket Ukrajnába - írja az Origo. A Jobbik parlamenti képviselője a Jobbik N1 TV nevű propaganda médiumában Róna Péter és Fazakas Attila mellett ülve március 2-án azt mondta: „Ha Ukrajnát védjük, azzal Magyarországot is védjük (...), úgyhogy nem lehet kérdés, hogy mit kell tenni. Azt gondolom, hogy nekünk, az ellenzéknek pedig az a feladatunk, hogy megpróbáljuk kikényszeríteni azokat a kormányzati döntéseket, amelyek a magyar emberek biztonságát ténylegesen szolgálják, és az ehhez szükséges társadalmi támogatottságot teremtsük meg"

A jobbikos képviselő azt állította, hogy sokan felháborodnak azon, hogy a kormány nem engedi át a magyar légtéren a fegyverszállítmányokat és a hasonló jellegű támogatásokat, és számon kérte, hogy néhány éve Oroszország hazánkon keresztül szállíthatott fegyvereket Szerbiába. Ám az nem összevethető az ukrajnai szituációval, két okból sem. Egyrészt azért, mert 2019-ben nem volt háború.  Emlékezetes, hogy ezt még a balliberális 444.hu is elismerte: „Azok a fegyverek nem háborús zónába, hanem Szerbiába mentek, ahol egy katonai bázis épült éppen Nis közelében, orosz részvétellel". Ráadásul az oroszok akkor nem szárazföldön szállították a fegyvereket, hanem egy polgári teherszállító repülőgéppel, így a magyar kormánynak nem is állt módjában megtiltani a szállítást, mert nem kellett hozzá engedély.

Demeter Márta kirohanása csak egy a baloldal számos háborúpárti megnyilvánulása között. Az összecsapások kezdete óta zajló kampányukban a legegyértelműbb militarista megnyilvánulásokat

MÁRKI-ZAY PÉTER, GYURCSÁNY JELÖLTJE TETTE, AKI TÖBB ALKALOMMAL IS KÖVETELTE, HOGY HAZÁNK KATONÁKAT ÉS FEGYVEREKET KÜLDJÖN A KONFLIKTUSZÓNÁBA.

Mikor a kormányzat leszögezte, hogy Magyarországot mindenképpen távol tartják a háborútól a magyarok biztonsága érdekében, Márki-Zay egy állítólagos magyar fegyverszállítmányról szóló álhír terjesztésével igyekezett zavart kelteni.

A háborús propagandából kivette részét a DK és a Momentum is. Utóbbi párt korábbi elnöke, Fekete-Győr András például úgy vélte, hogy a humanitárius szolgálat mellett fegyvereket is kellene küldenünk Ukrajnába. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor pedig az ATV reggeli műsorában úgy fogalmazott a magyar katonai segítség elmaradása miatt, hogy

Nagyon sajnálom a magyar kormány bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek.

Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere már több nappal az összecsapások előtt elkezdte hergelni a közvéleményt, amikor bizonyosan bekövetkező dologként beszélt a fegyveres konfliktusról. Az ATV műsorában egyebek mellett azt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére.

Fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan bizonytalan nemzetközi helyzetben, amilyen az orosz-ukrán háború miatt alakult ki, még egy szerencsétlenül megfogalmazott mondatnak is komoly diplomáciai következményei lehetnek. Ezért különösen kockázatos és meggondolatlan dolog olyan kijelentéseket tenni, amilyeneket a magyar baloldal politikusai hangoztatnak. Nem véletlenül rendkívül óvatos a háborúba történő beavatkozás kérdésében a legtöbb ország. Érdemes felidézni például, hogy végül Nyugat-Európából sem küldték Ukrajnába a beharangozott több tucatnyi vadászrepülőt. Az is figyelemre méltó, hogy a legagresszívabb háborús propagandát Soros György folytatja, aki szerint ez már a harmadik világháború kezdete. Emlékezetes: az amerikai tőzsdespekuláns a korábbi válsághelyzetekben is az EU megosztottságának felerősítésén ügyködött, például a migrációs krízisben a tömeges bevándorlás kéretlen szószólójaként élezte a tagállamok közti ellentéteket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!