– Nem állunk jól, növekszik a kórházban ápolt betegek száma, sajnos növekszik az intenzív osztályon ápolt betegek száma és egyelőre nem csökken a halottak száma – értékelte az elmúlt hetet a dr. Szlávik János infektológus főorvos, hozzátéve:
ez egy teljesen természetes jelenség a járvány ezen szakaszában.
A Dél-Pesti Centrum Kórház főorvosa a hétfő reggeli Mokkában azt is elmondta, hogy egyelőre emelkednek az esetszámok, ez azonban a héten, vagy a jövő héten tetőzik, utána enyhül a vírus mostani hulláma. Szlávik szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, mit hoz a jövő: egyes statisztikusok szerint nyáron, mások szerint ősszel újabb koronavírus-járványhullámra számíthatunk. Ám mint hozzátette, ez egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz.
A lopakodó omikron úgy tűnik, még jobban terjed, mint az eredeti variáns.
– Ezt nehéz elképzelni, mert lassan már tényleg a kanyaró, vagyis a világon legjobban terjedő légúti megbetegedés terjedésénél vagyunk, de úgy tűnik, ez sem okoz súlyosabb tüneteket, úgyhogy nem kell aggódnunk – magyarázta Szlávik János.
Az oltásokkal kapcsolatban elmondta, hogy teljesen más a betegségen való átesés utáni és a védőoltás okozta védelem: előbbi – a kanyaróval vagy a bárányhimlővel ellentétben – nem ad védelmet.
– Ha valaki megfertőződik és meggyógyul, akkor 4-5 hónap múlva újrafertőződhet, hiszen egy újabb variánssal találkozik és újra megfertőződik. A védőoltások ennél sokkal szélesebb körű védelmet adnak.
Ne reménykedjen abban senki, hogy ha ő átesett a betegségen, akkor védett, vagy nem fertőződhet újra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.