Újabb tragédia a fővárosi Mammut 2. plázában: megint a mélybe zuhant egy ember. Az elmúlt 12 évben a 70 éves hölgy a pláza ötödik áldozata. 2010-ben egy 20 éves fiú vetette magát a mélybe, 2015-ben egy idősebb hölgy, 2017-ben egy 37 év körüli férfi, és 2020-ban pedig egy 26 éves fiatal férfi döntött úgy, hogy itt vet véget az életének.
Belegondolni is szörnyű mit láthatnak, és élhetnek át azok, akik gyanútlanul vásárolgatnak a fővárosi áruházban, amikor öngyilkosságot követ el valaki. Sajnos sokan vannak, ugyanis szerdán ismét feltehetően öngyilkosság színhelye volt a pláza. Döbbenetes, vagy sem, de a tragédia után az üzletházat nem zárták le, a holttest elkerítését és rendőrségi sátorral való letakarását követően a boltok zavartalanul folytathatták a vásárlók kiszolgálását. Az újonnan érkezőknek fel sem tűnt, hogy tőlük néhány méterre egy halott asszony teste fekszik a padlón. A Bors talált néhány tanút.
A hölgy egyszerűen átmászott a korláton, és lezuhant. Esélye sem volt a túlélésre. Nem mondott semmit, legalábbis én nem hallottam, hogy megszólalt volna- mondta egy férfi.
Én csak egy tompa puffanást hallottam, amikor a test becsapódott. Persze rögtön megnéztem, mi történt. Bár ne tettem volna! Szegény néni végtagjai teljesen kicsavarodtak. Egykönnyen nem felejtem el a látottakat! – magyarázta az egyik üzlet eladója.
A Bors felkereste a Mammut üzemeltetését az eset kapcsán, ám az igazgatóság lapzártánkig nem reagált megkeresésünkre és kérdéseinkre. Személyes megkereséskor ugyancsak elzárkóztak a nyilatkozattételtől, így többek között arra a kérdésre sem kaptunk választ, hogy terveznek-e valamilyen óvintézkedést azért, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő tragédiák.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Borsnak kifejtette: az öngyilkosság mindig egy hosszas folyamat végét jelenti.
- Ha valaki az öngyilkosságot választja, rendszerint beszűkül a tudata, így már nem mérlegel, és nem gondol arra, hogy esetleg másoknak is árthat. Abba sem gondol bele, hogy ha véletlenül ráesik valakire, őt is magával ragadhatja a halálba - magyarázta a szakember.
A pszichológus úgy véli: a hétköznapi emberek számára nem természetes, hogy holttestet lássanak.
- A legtöbbeket megviseli és sokkolja egy halott látványa, de természetesen képesek kiheverni. Rendszerint elgondolkodnak az élet rövidségén és értelmén - fejezte be Makai Gábor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.