Zokogva mesélt fia haláláról a fiatal zenész édesanya

Zokogva mesélt fia haláláról a fiatal zenész édesanya

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 16. 10:30
Rejtélyes körülmények között hunyt el egy férfi. A rendőrség szörnyű részletekre derített fényt a megrázó eset kapcsán.
Bors

Két tizenéves fiú lehet a felelős egy 35 éves dorseti férfi halála miatt. A16 éves fiúknak január 11-én kellett megjelennie a Poole Magistrate Bírósága előtt.

Mivel kiskorúakról van szó, egyiküket sem akarták megnevezni. Az rendőrség azt is kiderítette, hogy az egyik tinédzser Christchurchből származik, míg a társa Bournemouthból. Sőt, nem sokkal később bizonyosságot nyert az is, hogy a városból egy 15 éves lány is részt vett a bűncselekményben, így őt is letartóztatták. Ám később kiengedték, hogy szabadlábon védekezhessen.

Az egész borzalmas ügy január 4-én vette kezdetét, amikor is este nyolc óra magasságában holtan találták saját christchurchi otthonában Reeve urat. Az orvosszakértő szerint Edward Reeve testén súlyos sérülések voltak, amik a halálát okozták.

- Részletes és gyors nyomozást követően konzultáltunk az ügyészséggel, amely engedélyezte a vádakat. Edward Reeve családját tájékoztattuk a fejleményekről és részvétünket nyilvánítottuk ki a számukra árulta el az ügy kapcsán Simon Huxter felügyelő.

Reeve úr 64 éves édesanyja, Jayne Newey megható szavakkal tisztelgett fia emléke előtt. A 35 éves férfi zenész volt és egy ügyfélszolgálaton dolgozott.

- Egyszerűen nem tudom elhinni. Nem tűnik valóságosnak. Nem tűnik igazságosnak. Nem érdemelte meg – mondta az édesanya, aki bevallotta, hogy fia körülbelül 10 évvel ezelőtt Buckhingamshire-ből kötözött Christcchurchbbe és drogfüggősséggel küzdött.

Egyelőre még arról nem számoltak be, hogy a három fiatal miért szemelte ki a férfit - írja a Mirror. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.