Koronavírus

Újra tanul járni a Covid miatt lebénult kislány

Létrehozva: 2022.01.09.

A kilencéves kislánynak gyakorlatilag mindent elölről kell kezdenie, de ő nem adja fel.

Emily reméli, hogy hamarosan ugyanúgy fog majd tudni járni, mint a Covd előtt

Forrás: JustGiving

Emily Saville még tavaly kapta el a koronavírust, ami olyan súlyos szövődményeket okozott nála, hogy deréktól lefelé lebénult. A kilencéves brit kislány azonban igazi túlélőnek bizonyult, és miután az orvosok nap mint nap erőt adtak neki és biztatták, Emily eldöntötte, hogy újra járni fog.

Három hete kezdődött el az intenzív rehabilitációja, és a kislány állapota már ennyi idő alatt is annyit javult, hogy mankóval már képes lépéseket megtenni. Az orvosok szerint ha így fejlődik, hamarosan újra ugyanolyan teljes életet élhet majd, mint a kortársai, mert újra járni fog – ír a kis harcos történetéről a Ripost.

A kislány édesapja, Chris így nyilatkozott lányáról:

– Emily egy igazi küzdő, elképesztő ereje van. A koronavírus nagyon megviselte őt, nem gondoltuk, hogy ilyen súlyos mellékhatást okozhat nála a fertőzés. Teljesen összetörtem, amikor azt láttam, hogy a lányom nem képes már lábra állni. Most azonban bizakodóak vagyunk, a kislányom nagyon erős és már alig várom, hogy újra a szabadban játszhassak vele és körülöttem szaladgáljon boldogan.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145698_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: ennyi esély van a béketárgyalásokra az oroszok szerint + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban