Négyen vesztették életüket a szilveszteri bulit követő tapolcai balesetben. Egy autóban öten utaztak, a jármű vezetője pedig ráhajtott a sínekre egy vasúti átkelőben. A balesetet egyedül egy lány élte túl, őt a szombathelyi kórházba szállították.
Az áldozatok azonosítása gyorsan lezajlott, ám az egyik elhunytat összetévesztették az életéért küzdő lánnyal.
Az egyenruhások egyenként értesítették a hozzátartozókat, így az autót vezető Gy. Zoltán szeretteivel is közölték, hogy a fiúk soha többé nem megy haza, ám a testvérét, Dórát a kórházban kezelik.
A járványhelyzet miatt a szülők nem mehettek be a gyógyintézménybe, pedig a látogatás során nyilvánvalóan azonnal rájöttek volna, hogy nem Dóri fekszik a betegágyon, vagyis két gyermeküket veszítették el.
Melani családja mindeközben elkezdte az életvidám, mindig mosolygós lányt gyászolni.
A Bors megtudta: már a koporsó kiválasztására készültek. Még a rendőrségre is bementek, hogy a halott lány ruháit átvegyék. Azokat egy zsákban kapták meg, de érthető módon nem kívánták megnézni.
Melani édesapa és édesanyja évekkel korábban elváltak. Mónika, az anya az új párjával szeretett volna a halottasházba menni, hogy elbúcsúzhassanak Melanitól, de az egyenruhások erről lebeszélték őket.
Megbízható forrásból származó információink szerint a tévedés azzal magyarázható, hogy valamiért a hátul, középen ülő Melani lábaihoz került Dóri igazolványa.
Hétfőn jöttek rá a hibára a rendőrök, ezért éjszaka felkeresték Melani édesanyját, hogy megmondják neki: a lánya életben van. Erről Mónika a Facebookon írt:
A felfoghatatlan tragédia után a gyász közben, tegnap, rendőrnyomozók kerestek meg, és közölték, hogy az azonosításkor tévedés történt, és nem az én gyermekem halt meg. Felfoghatatlan és döbbenetes, amit érzek.
Az anya végül bemehetett a kórházba, ahol természetesen azonnal felismerte a lányát. Melani arca nem sérült különösebben, ráadásul a kezén még mindig látható egy néhány héttel ezelőtti sérülése, amit egy törött üvegtől szerzett. Melani egyébként köldökpiercinget is viselt, miközben Dóri még nem hordott ilyen ékszert.
A rendőrség kiadott egy közleményt: szerintük a tévedés a média munkatársai számlájára lenne írható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.