Felesleges kihívni a sorsot, hisz mindenki meg fog fertőződni az omikronnal, ugyanis a deltánál négyszer gyorsabban, futótűzként terjed, ez látszik már a húszezer fölötti fertőzöttségi számokon is
– véli Rusvai Miklós.
A jelentések szerint az új mutáns megbetegítőképessége enyhébb, ezért gondolják egyesek, hogy direkt megfertőződéssel elkerülhetik az oltást.
– Ez egy nagy butaság, ugyanis még mindig nem ismerjük eléggé ezt a kórokozót, lehet, hogy tünetmentes lefolyással később, akár évek múlva szervi problémák, vagy más betegség, esetleg cukorbaj alakul ki. Ha friss vakcinavédelemmel rendelkezünk ezeket a szövődményeket elkerülhetjük. – emelte ki a Borsnak a virológus.
Az adatokból az látszik, hogy kórházba és intenzívre kevesebben kerülnek most, mint a korábbi járványhullámokban.
– De ha szándékosan, csoportosan fertőződünk meg, az még a mostani húszezres fertőzésszámon is emelhet, amivel a súlyos esetek is sokszorozódhatnak, és növeljük az egészségügy leterheltségét.
Arról nem is szólva, hogy akár veszélyeztetett is megfertőzhetünk, akiknél ez végzetes következményekkel járhat.
Tehát a direkt fertőződés rizikós, és felelőtlen cselekedet – tette hozzá a professzor.
Mivel ebben a járványhullámban alig lesz elkerülhető, hogy elkapjuk a vírust, ezért a három oltást mindenkinek ajánlom, ugyanis így kevésbé kockázatos átesni a betegségen.
Ennek ellenére még így sem vennék részt egy omikron-partin, mert még ha enyhébb panaszokat is okoz, mint a korábbi koronavírus-változatok, nem teljesen veszélytelen. A negyedik vakcina felvétele a harmadik után négy hónappal elsősorban a rizikócsoportba tartozók számára tanácsos orvosi szakvéleményre – jelentette ki Rusvai Miklós
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.