Álommeló? 1,5 milliót fizet a cég annak az új dolgozónak, aki két héten belül kilép

Álommeló? 1,5 milliót fizet a cég annak az új dolgozónak, aki két héten belül kilép

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 09. 13:30
A cég vezetője szerint ez valójában a cégnek és a munkavállalónak is előnyös.

Az év állásajánlatával állt elő egy amerikai szoftverfejlesztő cég, a Traiunal. Bár első hallásra ellentmondásosnak tűnik a nem mindennapi taktika, a cég vezetője, Chris Ronzio igenis lát logikát abban, hogy minden frissen felvett dolgozónak 5000 dollárt, azaz közel 1,5 millió forintot ajánlanak fel abban az esetben, ha két héten belül kilépnek a cégtől. 

Mint Ronzio elmondta, ez az üzletpolitika segít nekik, hogy megtartsák a legtehetségesebb dolgozókat és megtartsák az erős vállalati kultúrát. 

Fontos, hogy gyorsan kiderüljön, hogy a megfelelő embert találtuk-e meg – mesélte a cégvezető a Fast Companynak. Elmondta, hogy az állásinterjún a leendő dolgozó csupán munkája egy töredékével ismerkedik meg, viszont 1-2 hét után már tudni fogja, hogy a megfelelő helyen van-e. Ha erre azonban akkor derül fény, mikor a munkaerő már hosszabb ideje van a cégnél, és felelősségteljesebb pozíciót tölt be, akkor a helyettesítése drágább és időigényesebb lesz, mintha ez az első hetekben kiderülne. Az 5 ezer dolláros "lelépési díj" viszont elég ösztönzés arra, hogy valaki ne ragadjon ott egy számára nem megfelelő munkahelyen. 

Azzal, hogy 5 ezer dollárt ajánlunk az újaknak, lehetőséget adunk, hogy léphessenek, ha rájöttek, hogy ez nem az ő munkahelyük vagy kétségeik vannak efelől.

Az ötlet egyébként nem új, azt egy Zappos nevű cégtől vették át, akik 1000 dollárt ajánlanak fel annak, aki heteken belül kilép a cégtől, ami valamivel több, mint 300 ezer forintnak felel meg. A Zappos ezt az elkötelezettség mércéjének használja a mai napig, így pontosan tudják, ki az, aki valóban hosszú távra tervez náluk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.