Fekete Dávidot nyolc hónapja tartóztatták le, az előzetes letartóztatását többször is meghosszabbította a bíróság. A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2022. március 6. napjáig (két hónappal) hosszabbította meg a Megasztárból megismert énekes letartóztatását.
A bíróság most megállapította, hogy a személyi szabadság korlátozása az énekes esetében továbbra is indokolt. A határozat indokolása szerint továbbra is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén Fekete Dávid a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne - tudta meg a Blikk.
A bíróság határozatának indokolása szerint a gyanúsított őrizetbe vételét követően bejelentett lakóhely és ezzel kapcsolatos befogadó nyilatkozat nem ellensúlyozza a kiemelt tárgyi súlyú ügyben a szökés elrejtőzés reális veszélyét. A bíróság fentieken túl megállapította, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt követne el, e körben a korábbi határozatokban kifejtett indokokat a bíróság fenntartotta.
Fekete Dávid a bíróság nyilatkozata szerint korábban azt kérte, nyomkövetővel helyezzék szabadlábra, ám a testület ezt is elutasította. Indoklásukban kifejtik, hogy a bűnügyi felügyelet – a gyanúsított részéről – nem kívánt kommunikáció (így akár a tanúk befolyásolásának) kiszűrésére nem alkalmas. A határozatot a gyanúsított, a védő és az ügyész is tudomásul vette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.