Oltás nélkül kiállított védettségi igazolványok

Védettségi igazolványokkal seftelt a budapesti doki, kozmetikus szerezte a kuncsaftokat

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 21. 12:50
Volt, hogy 100 ezer forintot is elkért az orvos egy Covid-oltás nélkül kiállított igazolásért.

Egy háziorvos és asszisztense pénzért védettségi igazolványhoz juttatott olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást - közölte a rendőrség kedden a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indítottak nyomozást három nő ellen, mert a gyanú szerint jogosulatlanul juttattak védettségi igazolványhoz tizenhárom olyan embert, aki nem kapta meg a koronavírus elleni oltást.

Azt írták: a jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, irataikat egy kozmetikusnő adta át az orvosi asszisztensnek. Az adatokat az asszisztens - az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva - rögzítette a rendszerbe. Volt olyan eset, hogy 100 ezer forintot kaptak egy igazolás kiállításáért a közvetítőn keresztül. Az orvosi rendelőben és a három nő lakásán lefoglaltak több mint négymillió forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is - írták.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét tizenhárom-rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig - bűnsegédként elkövetett - kilencrendbeli védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként - közölte a BRFK.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.