Nagy a baj Hollandiában: Egyre több az új fertőzött

Nagy a baj Hollandiában: Egyre több az új fertőzött

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 30. 20:40
Hollandiában mélyponton van a kórházban kezeltek száma, azonban egyre több az új fertőzött.

A holland kórházakban november közepe óta most kezelik a legkevesebb koronavírusos fertőzöttet, azonban mintegy háromhetes folyamatos csökkenés után ismét nő az új esetek száma - írta csütörtökön a helyi sajtó a legfrissebb statisztikák alapján.

Az elmúlt 7 napban napi átlagban ismét mintegy 15 ezer új fertőzöttet jelentettek, míg a kórházi ápolásra szorulók száma több száz fővel csökkent a múlt héten, és az intenzív osztályokon is kevesebb embert kezelnek. 

Hollandiában is már a koronavírus omikron változata dominál, Amszterdamban ez a variáns felel a fertőzések 80 százalékáért.

Amszterdamban, amely a fertőzések egyik gócpontja, az önkormányzat betiltotta a holland kormány által elrendelt lezárások ellen vasárnapra tervezett tüntetést, arra hivatkozva, hogy a szervezők megtagadták az esemény biztonságos lebonyolítását. A városi vezetés sajtóközleményében azt írta, hogy a megengedett 3500 helyett 25 ezren vennének részt a demonstráción, továbbá "a rendőrség olyan információknak van birtokában, amelyek arra utalnak, hogy a tüntetők egy része erőszakra készül". Sajtóhírek szerint az is hozzájárult a döntéshez, hogy a rohamrendőrség vasárnapra országos sztrájkot hirdetett.

Múlt szombaton Hollandiában ismét lezárások léptek életbe. Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak. Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet a jövő hónap első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelenléti oktatás. Az országban korábban több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. A korlátozásokat a kormány november közepén vezette be ismét, miután rekordszámú fertőzöttet igazoltak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.