Mentősként és rendőrként is megállja a helyét a gyönyörű Petra

Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász! Jelenti ki József Attila, de Pribelszki Petra egyből rávágta: rendőr lesz. Őt ugyanis mindig lenyűgözték a mesékben a rendőrök, akik megbüntették a gonoszakat. Akkor döntötte el, hogy ha nagy lesz, ő is ezt szeretné csinálni, elkapni a rossz bácsikat. S bár útja először mégis másfelé tartott, soha nem adta fel gyermekkori álmait. 

 Egy időre elengedtem ezt az álmot, és határőrnek készültem 

– mesélte a Borsnak Pribelszki Petra őrmester. – De persze azért követtem a rendőrség munkáját, láttam a toborzó plakátokat. És végül vettem egy mély lélegzetet, jelentkeztem, mert úgy voltam vele, miért ne éljek az álmaimnak? És milyen jól tettem, gyökeresen megváltozott az életem. Öt éve szolgálok a rendőrség kötelékében, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának bevetési alosztályán dolgozom. A munkánk főleg a tömegkezelés rendezvényeken, meccseken, vagy éppen tüntetésen.

A gyönyörű fiatal lány kollégáihoz hasonlóan 24-72 órás beosztásban dolgozik. Egy idő után azt érezte, hogy szabadnapjain nem tudja magát lefoglalni, hiányzik a munka, haszontalannak érezte magát.

– Amikor olyan munkánk volt, ahol mentősök is dolgoztak velünk, ámulattal figyeltem őket, ahogy segítenek, életet mentenek – folytatta. – Azt éreztem, nekem dolgom van velük, meg is kérdeztem, hogy mit csinálhatnék náluk. Kérdezték van-e jogosítványom, mert akkor lehetnék mentőautó vezető. Rendőrként is szoktam vezetni, szeretem is, így nem volt további kérdésem. Elvégeztem az alap tanfolyamot, megcsináltam a hivatásos PÁV vizsgát, betanultam, és ma már másodállásban ezt csinálom. De ez igazából nem másodállás, mert ugyanúgy szívvel-lélekkel csinálom, mindkettő a hivatásom. Nekem így teljes az életem!

Petra tisztában van vele, nem éppen nőies szakmákat választott magának. Sőt mentőautó vezetőként ő az első nő.

– Nem volt egyszerű, a férfi kollégák kérdezgették, elbírok-e majd egyáltalán egy beteget, de ma már látják, megállom a helyem. Remélem édesapám büszke rám! Rajongásig szerettem, sajnos két évvel ezelőtt elvesztettem. Életem egyik legmegrázóbb perce volt, amikor a temetésén az unokatestvére eszméletét vesztette. Egy pillanat alatt össze kellett szednem magam, és elkezdtem az újraélesztést, ahogy tanultam. Egészen addig csináltam, amíg a kollégák megérkeztek. Nehéz percek voltak, sajnos nem lehetett megmenteni az életét, őt is elvesztettük… De az élet ilyen, olykor elvesz, de aztán kárpótol bennünket.