Állat

Menhelyről jött, mégis 370 ezer forintot ér Bernadett kutya

Bors

Létrehozva: 2021.12.30.

Döbbenetes számok forognak az European Dog Show körül: 57 országból érkeztek kutyák, amik között vannak olyanok, amelyek értéke elérik a 1,5 millió forintot is.

Forrás: Bors

Kutyabemutatók és bírálások – erről szól a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének rendezvénye az European Dog Show, ahova 57 országból jöttek ebek.

– 20 ezer kutyát fognak a nemzetközi zsűrik tagjai minősíteni az év utolsó napjáig. A világjárvány miatt két éve nem volt hasonló rendezvény Európában – mondta a Borsnak Árkosi Beatrix a MEOE Szövetség irodavezetője, aki elárulta, a kutyák elbírálásánál azt is nézik, hogy megfelelnek-e annak az elvárásnak, aminek annak idején kitalálták őket.

– Fontos, hogy az emberek tiszta fajtájú, a genetikájuk miatt egészséges kutyákat keressenek, és ne olcsó szaporítványokat – hangsúlyozta.

És, hogy most mik a trendek? Mert hogy divatos fajták mindig vannak.

– A királynő kutyájának fajtája, vagyis a corgik most felkapottak, de amint egy amerikai filmben szerepel egy fajta, rögtön olyat akar mindenki. Napjainkban egyébként az egyik legdrágább kutya a pomerániai törpespicc. Ennek ára akár 10 ezer euró, vagyis 3,7 millió forint is lehet. A legkülönlegesebb kutyáknak azok számítanak, amelyeknek a kialakítása napjainkban is tart, és az egyedszámuk még nem éri el az elbírálhatóságot – mondta Árkosi Beatrix.

Fotó: Bors/ European Dog Show

 

Petra Forst két kutyával érkezett Csehországból.

– A nagyobb két és fél éves Alfonz ír farkas, a kisebb Aloise Lagotto Romagnolo, és jól megférnek egymás mellett.

Fotó: Bors / Petra Forst és Aloise

Lazaresku Márton:

– Barack tizenöt hónapos és most lett fajtagyőztes óriás uszkár. Az ára 1800-2000 euró, vagyis körülbelül 740 ezer forint.

Fotó: Bors/ Lazaresku Márton és Barack

Gunyhó Anikó:

– Ez egy Bedlington terrier, ami nemsokára lesz három éves. 10 hetes kora óta velem van. Az ára 1500 euró, vagyis körülbelül félmillió forint körül mozog. Közepes termetű nagyon okos, nagyon kedves fajta és hipoallergén, ami azt jelenti, hogy nem hullik a szőre. A mozgásigénye ugyan nagy, de nyugodt természetű.

Jakab Borbála Róza:

– A nagyobbik kilenc éves angol agár, a neve Barnabás, a kisebb Whipet vagyis kis angol agár és a neve Bernadett. Bernit menhelyről hoztuk el, de törzskönyves. Mindkettő ára 1000 euró, vagyis 370 ezer körüli. Nagyon hálás szobakutyák, nyugodtak, mint egy szobanövény, de szeretik a nagy sétákat is.

Fotó: Bors/ Jakab Borbála Róza kutyáival, Barnabással és Whippel

Ambrus Krisztina:

– Cherry és Happy pomerániai törpespiccek. Első egy szuka és hét hónapos lesz január 1-én. másik két és fél éves kan. Az áruk 1,1 – 1,5 millió között van. Kedvesek, nagyon szerethetők, imádják, ha ápolják őket. A tervünk, hogy saját almunk legyen.

Dobos Péter:

– Samu két és fél éves komondor. Szerettünk volna magyar fajtát. Jó házőrző, de visszük sétálni és szeret velünk kirándulni. 200-150 ezer forintért hozzá lehet jutni egy kölyökhöz. Nem eszik sokat, de a szőrét ápolni kell.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül