Elkezdődött az 5-11 éves gyerekek oltása is, szerdán – az első hivatalos napon – rengetegen érkeztek a Heim Pál kórházba. A Pfizer nekik 138 ezer vakcinát küldött Magyarországra, ami 69 ezer gyermek számára elegendő, szerda reggelig közülük 38 ezret regisztráltak oltásra. A vakcinainfo.gov.hu oldalon keresztül regisztrálták a gyermekeket TAJ számuk, lakcímük, egy korábban még nem regisztrált e-mail cím és a szülő telefonszámának megadásával. A Heim Pál Gyermekkórházhoz is időpontra érkeztek a szülők 12 év alatti gyermekeikkel. Más bejáraton fogadták azokat, akik a vakcina miatt jöttek, mint az egyéb probléma miatt bekísért gyermekeket. A honvédség csakúgy mint a felnőtt oltásoknál, segített az emberek irányításában, így várakozás nélkül, azonnal megkapták a kicsik a vakcinát.
Csillám Éva 6 éves kisfiával jött.
Nem volt kérdés, hogy Misit beoltassuk-e.– A nagyobbik fiúnk, a 12 éves Milán az akcióhéten kapta meg a második vakcinát, nálunk az egész család már a harmadik oltáson is túl van. Annyi szörnyű esetet hallottam a közvetlen környezetünkből: Milán osztályában az egyik kisfiú annyira legyengült a koronavírustól, hogy mai napig nem tud tornázni, annyira erőtlen, hogy a kapuig kell vinni szüleiknek. Az egyik elsős kislánynak pedig neurólógiai poszt-covid tünete lett, újra kellett tanítani neki a betűket. Minden szülőnek ajánlom, hogy oltassa be gyermekét, ugyanis a koronavírusnak hasonló borzalmas szövődményei lehetnek még a kisebbeknél is – hívta fel a figyelmet az anyuka.
Tamás két gyermekével érkezett az 5 éves Benővel és a 7 éves Almával, most csak a kislány kaphatta meg az oltást.
Az egész család beadatta a vakcina 3. adagját is. – Nemcsak azért fontos a gyermekek oltása, hogy ne betegedjenek meg, ha nincs is tünetük, se a nagyszülőket, se másokat ne fertőzzenek meg. Az oltás társadalmi felelősségünk, közösségi érdekünk, csak így lehetünk biztonságban – magyarázta Tamás.
Fényes Beatrix annyira boldog volt, hogy végre megkaphatja 10 éves kislánya az oltást, hogy még a könnyei is kicsordultak.
Nagy pillanat ez nekünk, Juli 2 éve alig jár iskolába, ugyanis szelektív immunhiánnyal küzd, ezért azóta én tanítom otthon. Az ő védelme érdekében másokra voltunk szorulva, de az oltás után ennek vége, januártól újra iskolába járhat.
– mondta az elérzékenyült anyuka. Aki elárulta, hogy náluk szintén mindenki már a harmadik oltáson is túl van, idősebbik, 14 éves gyermekük is már megkapta mindkét vakcinát. Julinak bár szeret otthon lenni, hiányoznak osztálytársai. Édesanyja az oltás után elmondta, hogy picit zsibbad a gyerek karja a szúrás helyén, de más baja nincs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.