Kósa Ádám: ünnepeljünk együtt, akadálymentesen, közösen!

kormány
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 20. 10:40
A magyar kormány mindenkire egyaránt tekintettel van.

"Szent István ünnepe az összetartozás és a közös értékek megélésének napja, amelyhez mindannyiunknak joga van egyenlő módon kapcsolódni. Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy idén is minden állampolgár - köztük a fogyatékossággal élő emberek és családjuk - teljes értékű részesei lehessenek az augusztus 20-i rendezvényeknek" - hangsúlyozta a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára keddi közleményében.

KÓSA Ádám
Fotó: Bodnár Boglárka

Kósa Ádám közölte, hogy a kormány és a fogyatékosságügyi szervezetek közötti szoros együttműködésnek köszönhetően az állami ünnep idén is fizikailag és infokommunikációs szempontból akadálymentesített formában valósul meg.

Akadálymentes, biztonságos körülmények között tekinthetik meg a tűzijátékot a mozgáskorlátozott emberek és családjuk a Kossuth téren, az Andrássy Gyula-szobor és a Parlament épülete között. A siket és nagyothalló közösség tagjai pedig jelnyelvi tolmácsolással kísérhetik figyelemmel az eseményeket - ismertette Kósa Ádám.

Az államtitkár kiemelte, az akadálymentesítés nem csupán technikai kérdés, hanem annak kifejezése, hogy a közösség minden tagja egyenlő méltóságú és egyenlő módon kapcsolódhat a közös hagyományokhoz.

A kormány elkötelezett amellett, hogy minden nagy állami rendezvény során érvényesüljenek a speciális szempontok, mert az ünnep akkor teljes, ha abban mindenki részt vehet - tette hozzá.

"Ünnepeljünk együtt, akadálymentesen, közösen" - írta Kósa Ádám.

A részletes információ a programokról, a megközelíthetőségről és az akadálymentesített helyszínről a www.meosz.hu és a www.sinosz.hu oldalakon érhetők el - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.