Aktuális

Jól vizsgáztak az ellenőrzött szaloncukrok

Bors

Létrehozva: 2021.12.08.

A legfinomabb szaloncukor élvezeti értékét is lenullázhatja, ha tölteléke a papírba folyik. Az ünnepi édességkülönlegességből a hétköznapibb termékekhez hasonlóan annyit kell kapniuk a vásárlóknak, amennyit a csomagolás szerint kifizetnek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálat szerint húsz karácsonyi nyalánkság közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól - ismertette a legutóbbi ellenőrzés eredményét szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)

A közlemény szerint az ITM akkreditált élelmiszer- és vegyipari laboratóriumának vizsgálata a szaloncukrok bevonatarányának és nettó tömegének megfelelő feltüntetésére terjedt ki. A húszféle csemege között a klasszikusnak számító zselés és marcipános mellett előfordult tiramisu ízű és tökmagkrémes is. A szabályozásban megkülönböztetett három fajtából mártott és töltött édességeket ellenőriztek fele-fele arányban, kandírozottat ezúttal nem.

A túl vékony burokkal rendelkező szaloncukor tölteléke könnyen kifolyhat, a mártott termék a kevés bevonat miatt hamarabb kiszáradhat. A megfelelő arányt ezért előírások rögzítik, a töltöttek mindegyike megugrotta a 25, a mártottaké pedig a 20 százalékos limitet.

Az elégtelen bevonat miatt tehát egyetlen szaloncukrot sem kellett bevonni. Rendelkezés adja meg azt is, hogy a tételellenőrzés során legfeljebb mennyivel térhet el az előre csomagolt termék tömege a tájékoztatásban jelzettől. 100-200 gramm között 9 százaléknál nagyobb különbség már nem fogadható el. Egy termék dobozába az egyedileg megengedhetőnél is kevesebb szaloncukrot csomagoltak, az ügyben hatósági eljárás indult. A vizsgált termékek tételes felsorolása a Fogyasztóvédelmi portálon érhető el.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte: az év vége a legerősebb időszak a kereskedelmi forgalomban, így többletfeladatokkal jár a hatósági munkában. A fogyasztóvédelem otthonaink nyugalma érdekében nemcsak a megspórolható kiadásoktól, hanem a felesleges bosszúságoktól is igyekszik megkímélni a magyar családokat. Az ünnepi ellenőrzéssorozat következő eleme a rázós fényfüzérek kiszűrésével a használók biztonságát védi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!