Úgy házasodtak össze, hogy soha nem találkoztak – még az esküvőjükön sem!

Úgy házasodtak össze, hogy soha nem találkoztak – még az esküvőjükön sem!

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 20. 17:00
A koronavírus miatt sem tudták egymás ujjára húzni a gyűrűt. De megoldották.
Bors

Amennyiben hinni lehet a szakértőknek, és még éveken át velünk marad a koronavírus, akár több pár is követheti Ayse és Darrin példáját.

A Facebookon ismerkedett meg egymással ugyanis a brit nő és az amerikai srác, ám a korlátozások miatt sosem tudtak személyesen találkozni. A két fiatal tavaly júliusban kezdett beszélgetni, a kapcsolat pedig igazán komolyra fordult, és nem volt akadály a több órás időeltolódás sem – írja a Metro.

A 26 éves Aysa sokáig tervezgette, hogy elrepül Detroitba, ám idő közben teljesen lezárták az USA határait a Covid-19 miatt. Egyszer még a Mexikóba is elment, ahol 15 napot töltött, hátha sikerül belépnie Amerikába, ám a határon végül visszafordították – ekkor volt legközelebb 24 éves szerelméhez.

A pár így kénytelen volt a Zoomnál maradni, illetve úgy kedveskedtek egymásnak, hogy mindenféle apróságot, pl. kaját rendeltek a másiknak.

Aztán idén májusban Darrin megkérte kedvese kezét, majd augusztusban össze is házasodtak a Zoomon keresztül, a ceremónián pedig több barát és családtag is részt vett.

Azaz immár házasokként élnek úgy, hogy személyesen továbbra sem találkoztak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.