Négy hete maradt hátra a rákos anyukának, ha szeretné látni felnőni a gyerekeit

Négy hete maradt hátra a rákos anyukának, ha szeretné látni felnőni a gyerekeit

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 14. 14:00
Másodszor kell a halálos kórsággal megküzdenie a kétgyermekes édesanyának. Egy méregdrága kezelés jelenti számára az egyetlen lehetőséget az életre.
Bors

Egy kétgyermekes anyukánál – miután egyszer már legyőzte a gyilkos kórt –, négyes stádiumú bélrákot diagnosztizáltak és már csak hetei vannak hátra. Állandó gyomorégés miatt kért orvosi segítséget. Korábban sokat próbálkozott tablettákkal, hátha elmúlnak a gyomorpanaszai, de sajnos komolyabb volt a baj….

A 29 éves Amie Waltonnál 2020-ban vették észre a rák első jeleit. Akkor kemoterápián esett át, és a májának 60 százalékát is eltávolították, de nem tudhatta magát sokáig gyógyulnak, a betegség ugyanis hamar visszatért. 

Nem sokkal 2021 halloweenje előtt kapta a szívszorító hírt, hogy a rák nem csak visszatért, de átterjedt, halálos kimenetelű, és az orvosok már nem tehetnek érte semmit.

– Soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Amie küldött nekem egy sms-t, amelyben ez állt: "Rossz hírek. Rákom van. Nem tudok beszélni. Semmit sem tudnak tenni. Később beszélünk." Elejtettem a telefonomat és a padlóra zuhantam – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Amie vőlegénye,  Chris Mills. 

A 29 éves, kétgyermekes anyának – gyermekei, Harry és Mia hét- és ötévesek – nem maradt más választása, négy héten belül el kell kezdenie egy méregdrága kezelést, hogy esélye legyen a túlélésre. Barátai és családja online adománygyűjtésbe kezdtek, hogy Amie megkaphassa a SIRT (szelektív belső sugárterápia) nevű kezelést, amiről úgy vélik: az egyetlen reménye. 

– Abban a pillanatban azt mondtam, hogy addig fogom csinálni, amíg ez az utolsó dolog, amit teszek – mondta határozottan Amie, aki szeretné látni felnőni két gyermekét. 

A kezelést egyébként csak magánrendelésen végzik, és 30 ezer fontba (több mint 12,5 millió forintba) kerül. Ez az összeg napokon belül összegyűlt Amie kezelésére, amiért a család kimondhatatlanul hálás. 

A kétgyermekes édesanya és párja most az esküvőjüket tervezik. Amie januárban lesz 30 éves, és ha addigra sikerül felerősödnie, akkor az esküvőjüket is megtartják – írja a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.